Magam is meglepődve tapasztalom, hogy egy hét múlva ilyenkor már otthon is leszek, pedig csak most jöttem. Úgy szeretek itt lenni. Atillával olyan hamar megtalálom a közös hangot, és mindenki mással is. =)

No de a vissza a gondolatmenethez, szóval, arra jutottam, hogy kevesebbet fotózok, mert van egy csomó képem már erről a városról, inkább élményeket gyűjtök. Aki képeket akar nézegetni, azoknak üzenem, hogy rengeteg van fönn az arcoskönyvben...

Ilyen élménygyűjtésre pedig rendkívül alkalmas hely volt az Ooppera. Igen így írják, ez a neve, ne tessék fennakadni rajta. Ezalatt a két hét alatt kétszer voltam ott. Elvégeztem a két kurzusból álló, szupergyors, hogyan legyél kiváló operalátogató-tanfolyamot.

1

Legyenek nagyon jó kapcsolataid, és egy szuper okos, jóképű kísérőd!
Nos a kapcsolat megvan, karmesterúr szerzett jegyeket a főpróbára, ezért a művészbejárón mehetsz be, külön kártyát kapsz, hogy tudja mindenki, te itt vendég vagy - duplaVIP - rajta áll, hogy kihez tartozol, és mi okból vagy itt. (Félreértés elkerülése végett: Atilla kártyáján az állt, hogy azért jött meghallgatni a főpróbát, hogy később kedvet kapjon esetleg az énekléshez az opera gyermekkórusában. Az enyémen meg az, hogy én vagyok az ő felvigyázója. =))
A szuper okos jóképű kísérő meg adott. Mert az 5 éves szőke herceg jobban tudja, hogy melyik ajtónál kell leszállnunk a metróról, hogy a legközelebb, leggyorsabban érjük el a mozgólépcsőt, mint jómagam. 
Fedezd fel mi van a színpadon túl!
Lépcsőn fel, lifttel le, egyik folyosóról át a másikra, közben itt ott bemutatnak egy embernek, de te csak mész, mert egy egész különleges másik világban vagy, azt se tudtad, hogy ennyi sok szoba létezik, a nagy függöny mögött. Aztán elértek egy nagy fekete ajtóhoz, a mögött van a nagy fekete szoba, ahonnan 3 ajtó nyílik. Az egyik a színpadra, a másik a nézőtérre, a harmadik, pedig egy folyosóra, ahol többek között azok a termek vannak, ahova a király is gyalog jár!
Hallgass jó zenét!
Külön jó ha műértővel vagy, aki kivülről dúdulja és/vagy vezényli a társaságot, hátulról, középről. 
Zenei tananyag: Carl Orff: Carmina Burana #easybeesy #classicalmusicforbeginners 
Hallgass!

#szakértők

#VIP

2

Legyenek nagyon jó kapcsolataid, és egy szuper okos, jóképű kísérőd!
Jegyek pipa (Páholyba szólnak? Naná!),  kísérő kettő is van, hozzáértés magas fokon. (1 fő hegedűművész és 1 fő mindenhezértő nagymama)
Fedezd fel mi van a színpadon túl!
Igenis a szünetben a büfében a sorban állás 2 aprócska macaronért, na jó nem is , mert csokitortáért hozzátesz az operaélményhez.
Hallgass jó zenét!
A műértés adott, a beszélgetés a darab mélységéről, zeneiségéről, filozófiájáról felbecsülhetetlen. (Fény, éj, szerelem...)
Zenei tananyag: Richard Wagner: Trisztán és Izolda #hardcore #classicalmusicdefinitelynotforbeginners
Hallgass!

(A tanfolyam sikeres elvégzését követően én írtam ezt a protokollt! =))

A világ változik és benne én is  változom. Felépült egy egész lakónegyed, kész a bicikliút (arra, amerre nem szoktam eddig járni, mert nem volt kész a bicikliút), a papír alapú plakátokat vetített képernyők váltották fel a metróban lévő mozgólépcsők mellett, a kiskrapek másik oviba jár, az Atheneum nincs fölállványozva, a vasútállomás főhomlokzatának felújítás is elkészült és még ki tudja mi minden változott, alakult az évek alatt. És én is már nemcsak biciklivel, hanem autóval is közlekedem (mellesleg itt sokkal jobb vezetni, mint otthon), és már fejből is odatalálok az operához, és a hétköznapi problémákat (bolt, útbaigazítás, könnyed délutáni csevej) simán megoldom finnül is.

De azért van ami állandó, ami megmagyarázza, hogy miért van az, hogy itt északon jellemzően kisimul a lelkem. Mert itt tényleg elfogadnak olyannak, amilyen éppen vagyok, nincs előítélet, nincs mögöttes ismeret arról, hogy milyen voltam amikor kicsi vagy nagyobbacska voltam, nem írnak le az akkori tulajdonságaim, és nem határoznak meg a korábban elkövetett baklövéseim, csak olyannak látnak, és tényleg látnak, amilyen épp vagyok, aki éppen vagyok. És ilyenkor megnyugszom, hogy az a fajta láthatatlanság, amit otthon tapasztalok, az nem örök érvényű, megpecsételő szuper-képességem, és nem lesz rajtam egész életemben. És talán nem feltétlen magamon kell változtatni, hanem a környezetemen, barátaimon. Kicserélni, újrakezdeni, hogy mások is látva lássanak.

"De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié." /Ady Endre/

 

Hát igen, ez a szomorú-vidám pillanat is elérkezett. Itt hagyom a várost, ami meglepően hasonlít időnként Budapestre.

funfact1

van 4es és 6os villlamos, és egy szakaszon (bár ez meglehetősen rövid, de akkor is) ugyan azon az útvonalon, sínpáron, nyomtávon járnak :D

funfact2

az autók rendszáma is stimmel: BETŰ BETŰ BETŰ SZÁM SZÁM SZÁM

funfact3

Mindenki , és tényleg mindenki tudja, hogy mit jelent az a mondat: "Találkozunk az óránál!" "Ott leszek az óra alatt!"
Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy van még egy hely a Moszkva/Széll Kálmán téri órán kívül, ahol hasonló jelentéktelennek látszó környezetben, esztétikailag semmitmondó, időt jelző szerkezet hívja fel a figyelmet a területre, hogy itt bizony lehetőség nyílik, találkozni, várakozni, összefutni...

Hát igen, az ilyen apró, kis, vicces, mulattató dolgok is összekötődhetnek a szívemben, és követelik, hogy amint lehet jöjjek vissza!!! Pedig még el sem mentem!

PS: Mindenki, aki meg szeretné tapasztalni a csodák világát, az járjon komolyzenei koncertre is! Nekem egyszer egy bölcs ember, a nagypapám azt mondta, ha igazán jót akarsz hallani hallgass Verdit és Beethovent! Igen, hallgassatok Beethovent, mert a vesédbe lát, aztán megtisztít, felemel és fénylővé tesz!!! IGEN, koncerten voltam, hallottam a Rékát játszani hegedűversenyt! Már tudom, hogy miért voltam itt, miért nekem kellett vigyáznom a fiára, amíg gyakorolt... Mindent értek, mert Beethoven a vesémbe lát, megtisztít, felemel és fényessé varázsol!

Ilyen az, amikor kreatív napot tartunk. Művészcsalád... ez van =)

Nagyvilági életvitel, "fenszi sztájl", mert megtehetem. Olyan helyekre tehetem be az utóbbi időben a lábamat, ami - húha - szóval igen magasra kapaszkodom felfelé a ranglétrán. Ugyanis két követségi meghívásnak tettem eleget és finn múzeumi titkos szentélybe is beléphettem csecse-becse lábacskáimmal, acsa-vacsa kezecskéimmel. 

Talán végre kezdik itt is értékelni a nemesi származásom? Vagy csak dadus lennék, aki a felső körökben fontos, de nem látványos tényezője a nagyvilági megmozdulásoknak, társasági eseményeknek? Azt hiszem, mind a kettő, vagy inkább a grófnő énem szupertitkos fedett akcióban!

Ugyanis a helsinki osztrák és magyar követség közös szervezésében részt vehettem egy koncerten a finn főváros főtemplomának altemplomában, ahova azért nem mindig engedik be a látogatókat... Egyébként a műsoron volt Kodály, Bartók, Berg és Mahler, amit osztrák, magyar, finn és osztrákmagyarfinn muzsikusok szólaltattak meg. Utána pedig az állófogadáson elbóklászva a vegyes falazású pillérek között olvadtam be a közegbe, és hosszabb-rövidebb csevejt folytattam fontos és kevésbé fontos emberekkel. De úgy látszik rendkívüli lehettem, mert még ugyanezen a héten az egyik nagykövet rezidenciáján megrendezett kitüntetésfeltűző ünnepségen is jelen voltam. Többnyire ugyan a fel-alá rohangáló gyerekek mögött loholtam, hogy ne törjenek össze egy nagyobb értékű kínai vázát, vagy hogy ne egyek meg az utolsó morzsáig a Sacher-tortaszeletecskéket. (Vagyis, hogy ne három gyerek egye meg az összeset. Bár részben megértem őket, mert az idősebb korosztály, akik legalább tízszer annyian voltak, de rettenetesen nehezen tették meg azt az öt lépést a szalonból az ebédlőbe, ez alatt a sok várakozás alatt pedig valamivel el kellett ütni az időt, azaz tömni a bendőt.) Tehát tettem a dolgom, amit a fedősztorim előírt és folyamatosan mászkáltam a gyerekek után vagy szedtem le őket a kanapéról, csillárról, könyves szekrény tetejéről... Aztán elérkezett az én időm, a nagy pillanat! Történt ugyanis, hogy az én szeretett vendéglátóm volt az akit egy gyönyörű kétfejűsasosos kitüntetéssel jutalmaztak, és mikor a díszes ceremóniára sor került, a vehemens, igen kedves, ámbár kissé szétszórt nagykövetasszony felkapta az érdemrendet és az okleveket tartalmazó paksamétát az asztalról, melyek egy szépséges mappában henyéltek. Ekkor azonban úgy gondolták jobb nekik ebből a dossziéból távozni, és szép, kecses mozgással hullottak az asztalra melyen több tárgy is - nevezett teamécses, két pohár pezsgő és egy almalé - nehezítették meg a biztonságos landolást. Ekkor ugrottam én és kaptam fel a fontos dokumentumokat, bottal közlekedő öreg bácsikon, volt bécsi nagyköveteken és a finn hájszoszájeti más jelenlévő tagjait kerülgetve, visszafogott "Entschuldige'!!!" felkiáltásokkal szaladtam a nagykövetasszony után. Ki eleinte nagy kérdő szemekkel nézett rám, hogy "Ez meg kicsoda, és ami még fontosabb, hogy mit akar tőlem?" De mikor végre átnyújtottam a kezemben lévő tűztől, víztől (najó pezsgőtől),  eltűnéstől megmentett papírosokat, akkor egy kedves "Oh, erre még szükségünk lesz!" fordult tovább bokros teendői felé. 

Mission accomplished.

Az már igazán csak hab a tortán, hogy a minap a finn építészeti múzeum archívumában eldiskuráltam annak vezetőjével a finn-magyar építészeti kapcsolatokról, ő pedig érdeklődve hallgatta az okfejtéseimet...

Nincs is előkelőbb, meg menőbb, mint Saarinen tervekkel megjelenni akárhol, akármikor!

Meggyőződésem, hogy Finnország nemzeti állata nem a medve, vagy a rénszarvas, még csak nem is a szúnyog, hanem egy fehér, fura, kis lény, a muumi. 

Ez a mesefigura Tove Jansson keze munkája mindenféle szempontból. Ő volt az írója és illusztrátora a mesesorozatnak, de mindemellett festőként is alkotott, méghozzá nem is akár milyet. Varázslatos mesevilágokba vezetnek el a képei. Mindezt pedig onnan tudom, hogy pontosan száz évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a művésznő, aminek okán egy kiállítást rendeztek a tiszteletére. Így volt szerencsém megismerkedni a a Muumivölgy lakóival (a kiállítás 64,3 %-a), és mindennel, ami a muumik előtt volt. Nekem ez az első része jobban tetszett, a képeknek fantasztikus hangulattal bírnak, és a muumik nélkül is egy egyedi világba vezetik a nézőt... Igazán sugallják azt az életszemléletet, amit Tove Jansson a magáénak vallott: Tee työtä, ja rakastaa!

Vagyis tedd a dolgod, és szeress! Nekem az rettentően teszik. Én is teszem a dolgom, és szeretek! Szeretem azokat akik itt körül vesznek, meg azokat, akik otthon várnak, szeretem a dolgom, hogy a kisfiúkkal vagyok, szeretem a városban sétálást, a könyvtárban bóklászást, a lazacevést vagy az erdőben kirándulást. Ez egy jó tanács, igyekszem megfogadni. Teszem a dolgom és szeretek.

Élménycseppek a Storträsk-i erdőkerülésből.

"Én pedig annak a királyfiúnak két aranyhajú gyermeket szülnék!" 

Ez az egyik első mondata egy magyar népmesének, amit azért szeretek különösen, mert a történet szerint a lány még nem is ismeri a királyfit, de egy hatalmas ajándékot szeretne neki adni. Azt hiszem én is így vagyok ezzel, hogy ugyan még nem ismerem a királyfit, de temérdek dolog, történet, ajándék van, amit szeretnék neki adni. 

Körbevezetném őt Helsinkiben, Budapesten és Gmundenben, meg még sok sok helyen, ahol annyi szép és jó dolog ért. Megmutatnám milyen szép a napsütéses ősz a Kaivopuisto-n, milyen jó íze van a sült lazacnak, milyen kedves emberek akik befogadtak itt, és milyen csodálatos emberek között élek otthon. Milyen sok szép dologgal találkoztam egész idáig égen földön, hegyen völgyön át. De addig is teszem a dolgom.

Ami most éppen az, hogy vigyázok a törpékre, akik ugyan néha kicsit rendetlenek, de azért nagyon helyesek még mindig. Szerdánként mindig ketten vannak, és ilyenkor a nagymamájukkal együtt szoktam rájuk vigyázni és ebédet főzni. Ilyenkor megismerem a "nagymama titkos" hozzávalóit! Figyelem gasztro-részleg következik!

Nagyon nagyon szeretem a lazacot, főleg ezzel a kapribogyós varázsszósszal, és most már tudom, hogyan csináljam, úgyhogy ha valaki elég tehetősnek érzi magát, hogy kipróbálja otthon, íme itt találhatók a szupertitkos részletek:

Lazac kapribogyós mártással

Hozzávalók:

a halhoz:

• 1/2 kg lazacfilé
• vaj
• só, bors, citromlé 

a mártáshoz

• 1 doboz tejföl (kermaviili: ez valahol a tejföl és a kefir között van)
• 3 tk apróra vágott kapribogyó
• 1/4 apróra vágott vöröshagyma
• 1 1/2 ek balzsamecet
• esetleg citromlé
• só, bors

Elkészítés:

A halat megmossuk, majd citromlevet, vajszeleteket sót és borsot teszünk rá, majd lefedve (lehet sütőzacskóban) 40 percig 180-200 fokon sütjük. A mártáshoz a hozzávalókat pedig egy tálban összekeverjük. Itt mindig egyszerű főtt krumplit szoktak főzni mellé, de igazából krumplipürével, sült krumplival, rizzsel vagy csak salátával, vagy pirítós kenyérrel is nagyon finom! A kisfiúk is szívesen eszik, de a fehér izé (szósz) nélkül. =)

Atillával meg a múltkor korvapuusti-t készítettünk közösen, ami egyébként teljesen olyan mint a felállított fahéjas csiga. Igaz, hogy mi kakaós töltelékkel csináltuk. Az étel neve egyébként nyaklevest jelent, és fogalmam sincs, hogy honnan kapta ezt a megtisztelő elnevezést. Mindenesetre a mienk nagyon jól sikerült. Az indok az volt, hogy a szomszéd nénik jöttek vendégségbe, és mi sütöttünk kakaós "nyaklevest", legalábbis próbáltunk, mert a kis álló csigák megmakacsolták magukat és tüntetőleg kakaós csigává feküdték magukat. De az illata csodás lett és a nénik sorban állak érte hazamenetkor, hogy "hagy vigyek haza egy kis kostolót a férjemnek/lányomnak/fiamnak..."

Így aztán van itt lehetőség fejleszteni a főzőtudományom, szerdánként a nagymama titkaival bővítem a receptkönyvet. Ilyenkor ebéd után a srácok általában kérik, vagyis dúdolják, hogy hadd nézzenek magyar népmeséket. Ez a mondat hangzik el ekkor: Lehet nézni hm hm hhmmhm hm.... =Saanko hm hm hhmmhm hm.... ?

Igen én írok Önnek, Nyájas Olvasó,

Mert rég nem osztottam meg létem s ténykedésem,

Melyek a becses Finn Nagyhercegség területén

esetek meg jómagammal -------------------------------

Ha hiányolod, hogy miért nincs rím a sorom végén,

S miért öntöm gondolatim inkább prózába?

Az biz' Ön miatt van, mert láttam magát az Ooppera-ba'.

Puskin is Csajkovszkij is és Cranko is  fantasztikus, legalábbis nekem csodálatos élmény volt az Anyegint látni. Noha a balettosok bokáit elnézve, az én lábam fájt. Bár ez érthető, hisz az még gyógyulófélben lévén, nem szeret annyira busz után futni, viszont, ha elkéstem volna, nem láttam volna. Úgyhogy megérte... 

Miután visszaemlékeztem középiskolai kötelező olvasmány élményeimre, azon gondolkodám, hogy mit fognak táncolni 3 felvonáson keresztül, mikor az egész könyvben Anyegin lelkivilágát lehet végigkövetni. De aztán lassan ráébredtem, hogy egész sok minden történik Mr Byron-i Spleen-nel, Tányával, Lenszkijjel és a többiekkel.

A másik csodálatos felfedezésem az volt, hogy a balettmozdulatok - amiről általában az embernek a kecsesség, a báj, a kellem jut eszébe - a megfelelő szögből egészen robotszerűen, mereven hatnak. Gondolom, akkor ez fordítva is igaz lehet. Úgyhogy édesapám! Erre van a balettiskola! Fel van véve!

Itt belekukkanthattok, hogy milyen jó volt ez.

Kulturális műveltségemet aztán továbbfejlesztettem, ugyanis két egymás utáni szombaton láttam a Figaro házasságát is. Az első alkalom családi program volt, és a négy éves kis srác végigülte csendben a kétszer másfél órát. Én eredetileg hazajöttem volna vele az első felvonás után, de ő maradni akart. Ugyan szinte mindig szívesen hallgatom Mozart muzsikáját, de "sajnos"az első előadás után a méltóságos úrfi Figaro rajongó lett. Nagyon szereti a nyitányt és, a kedvencek között van az elején lévő ding ding-dong dong, alias "pukiduett" is, a győztes azonban az egész operában lévő két kórus közül az első. Összesen egy perc hosszú, de én az elmúlt hetekben napi kétszázszor hallottam. Hát ez legyen a legnagyobb bajom.

Arról már azt hiszem egyszer beszámoltam, hogy mennyire vonzódik a kisfiú a számok iránt... Hát igen, ez azóta nem változott. A szülei eleinte azt gondolták, hogy majd iskolakezdésre tud tízig számolni, ehelyett három nyelven ismeri a számokat minimum kétezerig, egy kis összeadás is megy már - rettentően fog unatkozni majd az iskolában. Így nem meglepő, hogy szereti nézni a lottósorsolást. Az viszont annál inkább, hogy mindezt francia, horvát és szlovén nyelven is... Ami meg számomra volt igazán sokkoló, hogy miért van fenn a neten ennyi lottóvideó. Amúgy állati vicces, ott ül a számítógép előtt és tágra nyílt tekintettel figyeli a 2007 október 16-i belga lottósorsolást és amikor meglátja, hogy a joker első száma 2, akkor együtt mondja a bemondósráccal, hogy "lö dö".Majd sorban: " lö dö lö troá lö szenk lö dö lö szisz". Én meg alig bírom visszatartani a nevetést. A horvát még nem megy ilyen jól, de gyakorolunk...

Most, hogy érintettem a humán (zeneművészet) és a reál (számtan) tárgyakat, áttérnék a természettudomány és testnevelés ötvözésére. Ugyanis itt északon meglepően jó idő van, az az érzésem, hogy szinte tavasz. Úgyhogy vasárnap kiruccantunk a Pilvijärvihez (Felhő tó) Sipoo mellé. (Ha esetleg valaki arra vetemedne, hogy megkeresse térképen, e hely nagyjából 20 percnyi autóútra esik Helsinkitől.) Itt három  gyönyörű tó van egymástól nem messze, de mi csak az egyiket sétáltuk körbe, a helyi KÉK jelzés mentén.Az idő csodás volt, a hely fantasztikus, a társaság remek. Időnként persze összeakadtunk mindenféle helyiekkel, akik furcsa gyilkos hobbijuknak hódoltak - a finnek mániája, hogy kijárnak gombászni az erdőbe, oszt hazaviszik, megeszik... - de ez kicsit sem zavart. Amíg nem nekem kell az általuk begyűjtött termést elfogyasztani.

Azt hiszem érthető, honnan a tó neve.

Nos végzek! Félve futom át...

Szégyenben, félve, megdermedten...

De bírom becsület szavát,

Így bízom önben önfeledten...

/Puskin:Anyegin. Tatjána levele Anyeginhez. Részlet/

nem most nem a bizonyítványom, azt nekem eddig általában nem kellett. Meg hát ki akarna egy Karinthyt plagizálni. Nem merek én ilyen nagy urakkal packázni. 

Hanem hát az előző bejegyzést, mindazoknak, akik esetleg értelmezésre várnak. Szóval, ez itt a helyi "múzeumok éjszakája" jellegű megmozdulás volt. Azzal indult, hogy hallgattam egy csodálatos Kodály duót (a hegedű szólamot előtte sokszor), míg az ölemben ülő operatőr jelölttel a szebbnél szebb kortárs, homályfotókat készítettük. Aztán nekivethettem magamat a városnak! Császkálásom során a legkülönfélébb egyedekkel találkozhattam, pedig alig voltak egymástól egy fél utcasaroknyira. Ebben a varázslatos estében lehetséges volt, hogy különböző ütős hangszereken Strauss Radetzky marsát játszották, míg szembe vele, egy Supermennek öltözött afroamerikai pacák egyensúlyozott egy gumikötélen, kék harisnyára húzott piros bugyiban. De volt ott öreg trombitás bácsi a kartondobozból épülő felhőkarcolók lábainál, és volt valami furcsa indiai hangszert ütögető hippi srác is, akinek kezei játékából egészen csodás hang áradott szerte. De megfért itt a finn rap fenegyereke is. A legszebb az egészben, hogy mellette ki lehetett próbálni a szumonak öltözött birkózást, de az nem volt kapós dolog, a hatalmas kövér mezek egymásnak dőlve ábrándoztak a jövőről, míg mellettük a padon - a rap muzsika árnyékában - egy idős házaspár ült egymásnak dőlve, ábrándozva, de azt gondolom, hogy ők inkább a múltról.

A város szokatlanul tele  volt, mindenki mászkált, zsizsergett. Teljesen kivetkőztek magukból a drága finnek. Aztán másnapra megnyugodtak a kedélyek, elcsöndesedtek, visszalassult az élet a rendes kerékvágásba és csak egy pár kartonpapír emlékeztette őket az elmúlt lázas éjszakára...

Nem hiszem, hogy olyan összefüggő folyamot tudnának képezni csapongó gondolataim, hogy élvezhető, ámbár minden mély tartalom nélkül való olvasmányt kreálhassak, de azért megpróbálkozom a lehetetlennel. Elsősorban be kell számolnom nyelvbéli fejlődésemről, és annak vakfoltjairól. Ugyanis, míg otthon voltam sikeresen letettem a finn középfokú nyelvvizsgát - Hurrá és éljenzés!!! Virágokat az öltözőbe, ha kérhetem! - így viszont most van alkalmam igazán gyakorolni, amit tanultam. Időnként igazán jól megy.

Az oviban az óvónénik teljesen le vannak nyűgözve, hogy milyen jól tudnak velem beszélni, és, hogy nagyon szuper, hogy Budapesten is volt kedvem tovább folytatni. Andor édesanyja pedig ma bókot csinált nekem (most épp Jókait olvasok, azt hiszem ez mindent megmagyaráz a választott kifejezéseimet illetően), miszerint akcentus nélkül beszélek, ami lássuk be hatalmas kompliment.

A monarchián belüli beszélgetéseket is már teljesen értem, tőlem aztán jöhet finnül is németül is, de lehet, hogy én magyarul fogok reá válaszolni.Egyébként Atillával való kommunikáció, azt hiszem a nagy bajban lenne, ha nem értenék valamennyire finnül. Ország világra szóló színpadi jeleneteket képes rendezni, ha nem képes véghez vinni az akaratát. Óriási színművész egy igazi "drama king". Persze bonviván is tud lenni, ahogyan a nagy szemeivel felnéz az emberre,és puszit küld neki. Vagy mikor megtudja, hogy a kedvence lesz ebédre és majd kiugrik a bőréből, és kiabál, hogy "Köszönöm!!!". Én mindig magyarul beszélek vele, és egyre többet válaszol nekem hasonlóképp. Sőt a minap rajzoltam neki ''A" betűt és természetesen számokat - rajong a számokért, ha nem valami reál tudós lesz, akkor a lottó számokat fogja húzni egész életében - szóval rajzoltam neki, és amikor észrevette, akkor egyszer csak azt mondta: "Mária! Ez nagyon szép!" Zabálni való kis szívtipró, a lelkem. A múltkor kaptam tőle egy hatalmas buszjegyet, amit nekem rajzolt. Sokat játsszuk azt, hogy buszozunk, vagy vonatozunk - ilyenkor railjet-tel megyünk egyébként. És szoktunk bingózni is. Ki gondolta volna? (Bár nála az a szabály, hogy az összes számot, ami a táblákon van ki kell húzni.)

Tehát élvezzük egymás társaságát. A múlt pénteken konkrétan közölte, hogy reméli, hogy másnap este 7-ig ott leszek. Mikor kiderült, hogy csak 4-ig, arra az volt a felelet, hogy jó, de akkor ugye vasárnap jövök!

Nyelvi hiányosságaim közé tartozik azonban, hogy a boltokban a zöldségespultnál néha azt hiszem, hogy nekem szólnak, amikor valaki a bogyókat keresi. (Értsd: marja = bogyó) Valamint a legutóbb szó volt arról, hogy miket kéne készítenem ebédre. Tekee ranskalaiset! (ranskalainen = francia, francia ember; ranskalaiset a többesszám) Süssek franciákat! Én csak néztem először, hogy mit vétettek a szerencsétlen franciák, hogy meg kell őket sütni? És hogy lehet, hogy újra teret hódított a kannibalizmus itt északon? Valószínűleg annyira meg lehettem döbbenve, hogy rákérdeztek mi a bajom, mire kiderült, hogy így nevezik a sült krumplit errefelé. Úgyhogy egyszer csinálok majd francia szalma pityókát!

Sehogyan sem tudom ide szőni, de az utazások élménye azért még helyet követel magának. Mert amikor szép idő van, akkor óriás hernyókat kerülgetek "hegyi" ösvényeket átszelő bicikliutakon egy csodálatos kontrás biciklivel. Néha orromba szívom a tenger melletti sós levegőt, és hallgatom a fogaskerekek ciripelését, és közben indok nélkül énekelni vagy verseket mondani szoktam fennhangon magyarul, ilyenkor a legtöbbször NAGYON boldognak érzem magam. Kicsit őrültnek néznek, de nem zavar, "Hülyék vagyunk, de jól esik!" jeligére.

Buszozni Atillával szeretek, mert ketten olyan érdekfeszítő csevejeket szoktunk lebonyolítani, hogy az egész busz minket hallgat, csak ránk figyel. Pedig egy szót se értenek abból amit hablatyolunk. Talán ezért vagyunk akkora szenzáció. A metrón meg mindig olvasni szoktam. Legutóbb a Beszterce ostromát, nagyon tetszett, többször hangosan kuncogni is mertem. Na ezért is megbámulják az embert, de hát hadd nézzenek, hátha nekik meg ez okoz örömet! Hátha?

Helsinki számomra a fény városa, ami így erre az évre visszatekintve nagyon témába vág, hiszen a csodás RRM tábor hívószava is ez volt. Volt egy fantasztikus lelki nap is, amin kellett gyűjteni fénnyel kapcsolatos élményeket az életemből, és számomra akkor lett igazán világos - ;) - hogy Helsinki nekem mindenképpen fényes pont. Egy olyan hely, ahol könnyebben válok kiegyensúlyozottá, elfogadóvá, ahol látom, hogy eredményes és fontos amit csinálok, amikor csinálom, egyébként pedig a megnyugvás és pihenés, elcsöndesülés helye. No meg nyáron tényleg eszeveszett világos van nagyon, nagyon sokáig. Az igazság az, hogy szeretek itt lenni. Na elég a csöpögős dumából!

Így örülök, hogy itt vagyok lassan már másfél hete. Ezalatt persze - akarom mondani természetesen, mert a perse szó használata itt kerülendő, jelentése: khm... fenék - már rengeteg minden történt. A gyerekőri körömben most három fiúcska található: Atilla, Béla és Andor. A fiúk nagyon aranyosak, nagyon különbözőek, de azért vannak közös vonásaik is, például, hogy nagyon szeretik a gyümölcsöt. Mindenkinek van személyes kedvence, Andor legutóbb mikor nála voltam egy egész üveg körtepépet elfogyasztott pedig alig múlt fél éves. A kis srác egyébként hihetetlen, állandóan vigyorog, bármikor, bárkire. Már a repülőn is ilyen volt. Teljes véletlenségből pont mögöttük kaptam helyet, és a két órás út alatt végig vagy evett, vagy aludt, vagy vigyorgott akármire és akárkire. Most a körte evés közben pedig bemutatta nekem titkos artistaképességeit. Ugyanis egyik kanál követte a másikat, amikor arra lettem figyelmes, hogy nem csak a kanál, de nagylábujja is a szájában van. Ezzel a fűszerezéssel biztos jobb gondoltam, de kiderült, hogy a másik lába finomabb.

A másik A betűs fiúcska a málna rajongója. Minden mennyiségben képes belőle enni, ha tényleg málna alakja van, a joghurt vagy lekvár, az nem jó, mert egyáltalán nem látszik rajta, hogy igaziból málnából van, vagy csak egy hatalmas átverés, folyékony izé rózsaszínre színezve. Az a nagy szerencse, hogy itt még egészen mostanáig lehetett kapni epret, málnát, áfonyát (és gombát meg zöldborsót is). Ilyen helyes kis bódékban kitelepülnek az árusok az élelmiszer boltok mellé, és kínálják a portékájukat.

Naná, hogy nem olcsón mérik, de igazán drágán a kikötői piacon verik át a távol-keleti turistákat, bár ők ezzel mit sem törődnek, csak mosolyognak fényképeznek és vásárolnak. Azt hiszem élvezik, hogy itt is tudnak kártyával fizetni.

Így én rendes spóralós leányzóként, csak nézem és fényképezem a méregdrága málnát.Nem most jöttem a falvédőről, tudom én, hogy honnan szerezzek kedvezményesen ;)

Így voltam az esőkabát dilemmámmal is, mert azt nem hoztam magammal, itt pedig augusztus az már ősz, az iskola is elkezdődött, meg az esős évszak is. Így gyorsan be kellett ruházzak valami esővédelmi rendszerbe. Legutóbb igencsak megjártam Mattival, az esernyővel, így egy kabát mellett döntöttem. Meg hát esernyővel biciklizni nem olyan egyszerű. Tehát egy teljes délutánt reá áldoztam, hogy egy valamire való esőköpönyeg után nézzek. Találtam is egy csinosat, ami csupán 70 euró volt, és ez eltörpül a 270-es árak mellett, de én mégis sokalltam. Szükség azonban, mint tudjuk nagy úr, így ha kell hát kell alapon, gondoltam megveszem. Csak a pénztárnál derült ki, hogy nem 70 euróra van leértékelve, hanem 70 %-kal, és így jóval olcsóbban jutottam hozzá, mint azt előre sejtettem. A pénztáros néni látva teljes megdöbbenésemet, majd indokolatlan vidámságomat hosszasan magyarázta, hogy itt, ebben az üzletben a zöld címkével a százalékot jelölik, és nagyon örül, hogy nekem ilyen örömet szerzett.

Fel is avattam azóta a csodálatos köpönyeget, de szerencsére volt még idő amikor nem kellett használni. Akadt itt még pár napsütéses, enyhén szélviharos nap. Ezeket arra használtam, hogy kitanuljak egy új szakmát. Nem véletlen áldoztak az én szüleim a művészeti taníttatásomra oly sokat, s így a festészetben jártassá lehettem. Az egész azzal kezdődött, hogy rögtön megérkezésem napjaiban kedves, fura észt legények piktorkodtak az ablakom alatt, és festették újból rőt vörösre a házat. Több se kellett nekem, azt mondtam, ez nekem nagyon tetszik, kipróbálnám én is magam festőként ... avagy mázolóként. No de nem úgy van az! Amint az észtek elmentek, kaphattam én is festéket a kezembe, de csakis miután lecsiszoltam a festendő lépcsőt, s korlátját. El is gondolkodtam egy "Pózolj csiszológéppel!" fészbúkfotón, de úgy döntöttem, hogy a tavalyi, balatoni "Pózolj vésőgéppel!"-hez képest nem elég menő. Így ilyen fotó nem is készült el végül, ezzel szemben a lépcső és korlát lecsiszolása és lefestése azonban igen. Gyönyörűséges lett, kortárs - mivel, hogy csupán egy színnel dolgoztam - de rendkívül kifejező. Azt fejezi ki, hogy "Vigyázz, lépcső ill. bejárat következik!", és olyan fantasztikus harmóniában van a ház falának hasonló színével, fantasztikusan reflektál rá. Kész művészeti tanulmány! Ez olyan szép!!!

"Elszállt az idő, hű de gyorsan szaladt!" zümmögik a Méhek. És tényleg. Hipp-hopp elmúlt, még ha néha nem is úgy éreztem. Életem egyik legszebb éve volt az elmúlt 22 és fél legszebb évemből. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehettem, új családot, új barátokat kaptam. Köszönöm, hogy az otthoniakat el nem vesztetem, hogy támogattak messziről és közelről, hogy a szeretet végig itt volt és van most is körülöttem.

Köszönöm az élményeket, tapasztalatokat, vidámságot és nehézséget, próbatételeket. Köszönöm, hogy láttam a világ ezer arca közül még egyet. Köszönöm a zöldet, a szépet, az esőt, a telet, a fiúcskákat, a lazacot, a tengert, a nyelvet, egyszerűen ezt a kis falatot innen fentről északról. Alaposan megrágtam, nagyszerű volt. Most emésztem.

Holnap elhagyom a monarchiát! De otthon végre igazán mondhatom: "Esztendő múltával, megjöttem Gyurkával!"

Ja és míg el nem felejtem, köszönöm mindazoknak akik belepillantottak ebbe a szösszenetgyűjteménybe és egy kicsit meghallgattak! Köszönöm, hogy rám áldoztak egy falatot az idejükből! Remélem ízlett!

Ami a finn nyelvből megmaradt vagy megtetszett.
Amire a cím utal, ez volt a leggyakrabban elhangzott szófordulat, ha kérdeztünk valamit a kurzuson. Zseniális tehetséggel éreztünk rá a kivételekre, amelyek mindig csak egy kevéssé voltak különlegesek, csak egy csöppet lógtak ki a sorból, az aktuális szabályból. A végén már előre tudtuk, hogy ha kérdés jön, akkor 83,4% az esély rá, hogy a válasz így kezdődik: No... no se on vähän spesiaalinen...

De azért tényleg, nagyszerű volt, szerettem a kurzusokat, izgalmas volt tanulni, szerettem összehasonlítani a saját vagy a már tanult nyelvekkel, ízlelgettem a szavakat, tanulmányoztam a nyelvtant, a nehézségeket, a furcsaságokat. Nagyon szupi volt. Ma megírtam a harmadik vizsgát is. Hogy milyen lett, az majd kiderül. 

Na de gyűjtöttem kedvenc szavakat és most íme itt a lista:

5. helyen áll: tarjoilija (jelentése: pincér)
Aki ki tudja ejteni, az kap enni, és megkaphatja a számlát, illetve reklamálhat. A többiek éhen maradnak!

4. a nagyszerű hääyöaie (jelentése: tervbe vett nászéjszaka, a nászéjszaka szándéka)
A kettőshangzók miatt csöppet megorroltam a finnekre, mert emiatt sokkal nehezebben megy a szótagolás. Na de ezt aki szótagolni tudja!!! Hát megemelem a kalapom!

3. a sytytysneste (jelentése: gyújtóanyag, gyújtófolyadék)
Egyszerűen mondd ki, és élvezd, ahogy rád tör a nevetés.

2. helyezett az ötökkä (jelentése: féreg, rovar)
Egyekke, kettőkke, háromkka, négyekke.... ötökkä =)

1. és számomra utolérhetetlen: sateenvarjo (jelentése: esernyő)
Ezt nem magyarázom, ezt szeretem. Mert itt repül a szatén varjú!

Tehát a konklúzió:

Nyelvkurzus: 180€, tankönyv: 40€, oda és visszaút metróval: 2€, egy új nyelv és új barátok ismerete: felbecsülhetetlen. Minden másra ott a ... =)

Tehát folytatódjon a sorakozó. Mi az amitől finn a finn, és mitől válhatok én is azzá? Vagy esetleg már az is vagyok ?!

3. Még mínusz harminc fokban sem vagy hajlandó kalapot/sapkát hordani
Ez úgy ahogy van egy nagy hülyeség. A finnek bolondulnak a sapkákért kalapokért. Főleg most, hogy nagyon is divatban vannak bizonyos típusok. Plusz mindennek tetejében Helsinki idén a világ dizájnfővárosa, a város és lakosai is igyekeznek a legeslegtrendibbnek tűnni.

4. Az ok, amiért Stockholmba vagy Tallinnba  mész komppal:
a. vámmentes  vodka
b. vámmentes sör
c. vámmentes... alkohol?
Ezt Julcsa húgommal szívesen megerősíthetem. Mikor felszálltunk a Tallinnba induló hajóra, ő megkérdezte tőlem: "Mi a frásznak hoznak ezek magukkal ennyi gurulós bőröndöt, mikor a nagy részük ugyan ezzel a hajóval fog visszajönni, még aznap este?" A kérdés a visszaúton hamar megválaszoltatott, ugyanis, aki nem volt már tök részeg (Életkép: pasasok imbolyognak a WC felé, majd beesnek a női mellékhelységbe, ahol konstatálják, hogy rossz helyre nyitottak be, kimennek, majd egy öt perc múlva benyitnak ugyan azon az ajtón.), szóval aki nem teljesen ázott el, vagy elázott - tulajdonképpen ez teljesen irreleváns - az a teletömött gurulós bőrönd tetejére még az utolsó pillanatban még két rekesz sört, egy karton cigit, meg valamennyi vodkát felgumipókozik jó igényesen. Csak a biztonság kedvéért. (A helyzet az, hogy ismerve az árakat, az észt és a hajón vásárolt áruk lényegesen olcsóbbak.) Egy kiegészítésem lenne, a hajót sokszor veszik igénybe nyugdíjasok, akik viszont az olcsó árak mellett a mulatós zenével megtűzdelt, műsort és a bingót szeretik. Annyira, hogy kizárólag a hajón töltik az út minden percét. Tallinn gyönyörű, középkori belvárosa kit érdekel, mikor a hajón ócskábbnál ócskább finn mulatósra lehet ropni a táncnak nem minősülő gyógyhatású készítményt. De hát ha egyszer ezt szeretik...

Egy viking egy frank és egy hun kiskölyök ülnek egy-egy babakocsiban. Mellettük testőreik pásztázó tekintettel méregetik egymást. A busz zötyög, a testőrök egymást kémlelik, lelkes ál-mosoly mögött értékelik, hogy az ő porontyuk, a legügyesebb, legaranyosabb, legéletrevalóbb. A frank kisfiú mutogat, értelmetlenül motyog, kiabál, néz ki az ablakon, a papája, pedig raszta frizura alól helyesel neki. A hun kis srác meg én konstatáljuk, hogy a csöpp frank fel van pörögve, majd megjegyzi, hogy a hármas buszon utazunk. Én igazat adok, ő mosolyog, a szembe jövő 85-ös buszt is messziről felismeri. Okos fiú. A kis szőke viking középen ül és csak bámulja a két másikat. Vár, de hogy mire azt az édesanyja sem tudja. =)

Olimpia van. Na nem itt, hanem Londonban. Na nem mint ha itt nem lett volna. Mert igen is volt, méghozzá kerek ötven évvel ezelőtt. De azért ez az embert, mármint a sport, a verseny, a szurkolás igencsak érinti. Én személy szerint éjszaka követem az eseményeket, csak hogy tudjam, hogy ki, mikor, merre, meddig, milyen érmet, mennyi idő alatt, rekorddal vagy anélkül hogyan szerzett el, meg, össze, ide, oda, szét, vissza, át... Na nem azért mert valamiféle éjszakai lényként szeretek kísérteni az éjjel, hanem csak azért, mert délelőttönként tanulgatom a nyelvet, délutántól éjszakáig meg a nagyobbik törpikével vagyok.

Az előbbiről csak röviden annyit, hogy egyelőre nagyon megy, még soha ilyen szép házi feladatokat nem csináltam, és még soha ilyen sokan nem voltunk magyarok egy kurzuson. (Mert most hárman vagyunk magyar lányok, mi vagyunk a legtöbben egy nemzetből, na jó az oroszok is hárman vannak =), de ez nem számít.)

Az utóbbiról pedig csak röviden annyit, hogy én vagyok a "Szüleit hiányoló gyerekek megnyugtatása és elaltatása" sportág első számú győztese, a sportág, még nem olimpiai szám egyelőre, csak a múlt héten született meg hivatalosan, de azóta is szorgosan gyakorlom, valamint további életén és karrierjén még dolgozom. Egy másik kedves sport a busz után futás babakocsival. Erről egyszer már télen regéltem, de most új dimenzióban jelentünk meg. Ugyanis a mai kis vásárlásunk után, ami igazán kedvelt program, mert lehet sokat számolni (edgy, 'tő, hámun, nédgy, öüt, hat, héét, áák, 'enc, tisz; már csak a nyolcast kell korrigálni, az még mindig csak németül megy...), almát, mozarellát, sajtot, minden félét vásárolni, de a lényeg a számoláson van. Ugyanis nem csak sorolni megy már, hanem a kis zseni felismeri is őket,mármint a buszok számait. Mindig az utolsó számjegyet nézi, majd rámutat és hangosan kiabálja. Ez akkor a legviccesebb, amikor a boltból futunk a 83-as busz után, és Atilla a babkocsiból előre mutatva megállás nélkül ezt üvölti, fülig érő szájjal: Hszia hámun! Hszia hámun! (Értsd: Szia három!)

A finnek meg csak néznek. Szerintem állati jó olimpiai szám lenne, természetesen csak párosban, vagy csapatban működik, egy kellően okos kétéves elengedhetetlenül fontos része a teamnek, és a gyorsaságát és a külalakját is pontoznám a produkciónak. És a finnek továbbra is csak néznének.

Isi?
Isi jön haza. Ma este. Te már aludni fogsz, de jön haza.
Aiti?
Aiti is jön haza, csak ő majd a jövő héten.

Mert az előző bejegyzés tévedés. Úgy bizony, csak azt hittem, hogy itt létezik olyan, hogy nyár. Sajnos fel kell világosítsak mindenkit, itt nincs nyár, se híre se hamva. Vagy ha van, az is maximum 2 napig tart. És ez tény. Ez olyan bizonyosság, mint, hogy az ég kék és a fű meg zöld általában. Tehát ecsetelem a helyzetet, esik. Reggel felkelek és esik, elmegyek füvet nyírni (egy kis mellékes meló gyerekvigyázás helyett) és esik, kimegyek a postáért és esik, várok a buszra és esik, felvidítom az unatkozó pénztároslányt (mert megbeszéljük, hogy igazából nagyon vicces, de fura itt lenni Finnországban egy külföldinek) és esik, hazabuszozom és esik, leszedem a ribizlit és esik... Immáron egy hete. Levonom a következtetést: Tehát itt a finneknél nyáron is rengeteget esik az eső, sokat fúj a szél, alacsony a hőmérséklet. A sztereotípiák beigazolódtak: itt nincs igazi nyár, ez bizonyosság.

vót egyszer egy kis mese. Valahol fönn a messzi északon kezdődött. Élt arrafele egy idegen országból elcsatangolt pici leányka. Nem volt nagyocska, csak éppen akkora mint egy medve fele, szóval nem kicsi, de legalább jó megtermett teremtés volt. Már hosszú ideje tapodta a lába a magaslati földeket vagy a biciklije pedálját a vodkás népeknél, mikoron egyik reggel azon kapta magát, hogy valami nincs rendben. Nézett jobbra, nézett balra, és egyszer csak nem bagoly. Hanem bizony arra a következtetésre jutott, hogy "Es riecht nach Sommer!" Márpedig ennek az éleslátó, ámde bölcs következtetésnek a levonhatósága meglehetősen ritka ezen a hosszósági fokon.

Pedig mégiscsak nyár volt, abból is a kellemesebb fajta, olyan ami itt a finnek erdeiben is csak ritkán teszi tiszteletét, évtizedenként csak egyszer. Elhatározta hát, hogy tovább fokozza az örömöket, és halmozza az élvezeteket, de nem azzal, hogy élvezi a halmazokat. Tehát elment a főhercegúrhoz (Atillus), aki éppen nagy munkában volt. Újabban egy rendkívül jól menő kőszállító céget vezet, ő gyűjti be és szállítja a köveket, egy piros haszongépjárműn (kis, piros, felhajtható üléses műanyagautó), ha elfárad ebben a munkában, akkor hazaviszi ezt a piros járgányt, és vált egy másik pirosra az arzenálból, mert hogy még két piros jármű akad a garázsban. Vagy egy piros kvadra cseréli, amivel most már domb-rallira szokott menni, vagy egy nagyon menő piros biciklire, amihez nagyon menő piros, bringás sisak van. Mindet nagyon szereti, és sokat használja is, meg persze a sütigyárunk is felfutóban van, mert a homokozó kakkugyártása rohamosan nő.

Na de a kisfiú elrepült nyaralni a szüleivel, a másik fiúcska viszont velem fog majd nyaralni repülni, szóval előtte pikku-lomalle (pici nyaralásra) elvittek engemet (a fél medvét) Bélus meg a szülei egy kis cukiság helyre, aminek ilyen kis mézeskalács házakból áll az óvároskája. Tehát Porvoo várt minket, meg is jöttünk, a vidám napsütésbe, megmutatta a szépségeit, és megízleltette vélem a csigát, mint eledelt. Hát megtört a jég, mert ilyen gazdagok, és/hogy csigát esznek!!! =)