Helsinki számomra a fény városa, ami így erre az évre visszatekintve nagyon témába vág, hiszen a csodás RRM tábor hívószava is ez volt. Volt egy fantasztikus lelki nap is, amin kellett gyűjteni fénnyel kapcsolatos élményeket az életemből, és számomra akkor lett igazán világos - ;) - hogy Helsinki nekem mindenképpen fényes pont. Egy olyan hely, ahol könnyebben válok kiegyensúlyozottá, elfogadóvá, ahol látom, hogy eredményes és fontos amit csinálok, amikor csinálom, egyébként pedig a megnyugvás és pihenés, elcsöndesülés helye. No meg nyáron tényleg eszeveszett világos van nagyon, nagyon sokáig. Az igazság az, hogy szeretek itt lenni. Na elég a csöpögős dumából!

Így örülök, hogy itt vagyok lassan már másfél hete. Ezalatt persze - akarom mondani természetesen, mert a perse szó használata itt kerülendő, jelentése: khm... fenék - már rengeteg minden történt. A gyerekőri körömben most három fiúcska található: Atilla, Béla és Andor. A fiúk nagyon aranyosak, nagyon különbözőek, de azért vannak közös vonásaik is, például, hogy nagyon szeretik a gyümölcsöt. Mindenkinek van személyes kedvence, Andor legutóbb mikor nála voltam egy egész üveg körtepépet elfogyasztott pedig alig múlt fél éves. A kis srác egyébként hihetetlen, állandóan vigyorog, bármikor, bárkire. Már a repülőn is ilyen volt. Teljes véletlenségből pont mögöttük kaptam helyet, és a két órás út alatt végig vagy evett, vagy aludt, vagy vigyorgott akármire és akárkire. Most a körte evés közben pedig bemutatta nekem titkos artistaképességeit. Ugyanis egyik kanál követte a másikat, amikor arra lettem figyelmes, hogy nem csak a kanál, de nagylábujja is a szájában van. Ezzel a fűszerezéssel biztos jobb gondoltam, de kiderült, hogy a másik lába finomabb.

A másik A betűs fiúcska a málna rajongója. Minden mennyiségben képes belőle enni, ha tényleg málna alakja van, a joghurt vagy lekvár, az nem jó, mert egyáltalán nem látszik rajta, hogy igaziból málnából van, vagy csak egy hatalmas átverés, folyékony izé rózsaszínre színezve. Az a nagy szerencse, hogy itt még egészen mostanáig lehetett kapni epret, málnát, áfonyát (és gombát meg zöldborsót is). Ilyen helyes kis bódékban kitelepülnek az árusok az élelmiszer boltok mellé, és kínálják a portékájukat.

Naná, hogy nem olcsón mérik, de igazán drágán a kikötői piacon verik át a távol-keleti turistákat, bár ők ezzel mit sem törődnek, csak mosolyognak fényképeznek és vásárolnak. Azt hiszem élvezik, hogy itt is tudnak kártyával fizetni.

Így én rendes spóralós leányzóként, csak nézem és fényképezem a méregdrága málnát.Nem most jöttem a falvédőről, tudom én, hogy honnan szerezzek kedvezményesen ;)

Így voltam az esőkabát dilemmámmal is, mert azt nem hoztam magammal, itt pedig augusztus az már ősz, az iskola is elkezdődött, meg az esős évszak is. Így gyorsan be kellett ruházzak valami esővédelmi rendszerbe. Legutóbb igencsak megjártam Mattival, az esernyővel, így egy kabát mellett döntöttem. Meg hát esernyővel biciklizni nem olyan egyszerű. Tehát egy teljes délutánt reá áldoztam, hogy egy valamire való esőköpönyeg után nézzek. Találtam is egy csinosat, ami csupán 70 euró volt, és ez eltörpül a 270-es árak mellett, de én mégis sokalltam. Szükség azonban, mint tudjuk nagy úr, így ha kell hát kell alapon, gondoltam megveszem. Csak a pénztárnál derült ki, hogy nem 70 euróra van leértékelve, hanem 70 %-kal, és így jóval olcsóbban jutottam hozzá, mint azt előre sejtettem. A pénztáros néni látva teljes megdöbbenésemet, majd indokolatlan vidámságomat hosszasan magyarázta, hogy itt, ebben az üzletben a zöld címkével a százalékot jelölik, és nagyon örül, hogy nekem ilyen örömet szerzett.

Fel is avattam azóta a csodálatos köpönyeget, de szerencsére volt még idő amikor nem kellett használni. Akadt itt még pár napsütéses, enyhén szélviharos nap. Ezeket arra használtam, hogy kitanuljak egy új szakmát. Nem véletlen áldoztak az én szüleim a művészeti taníttatásomra oly sokat, s így a festészetben jártassá lehettem. Az egész azzal kezdődött, hogy rögtön megérkezésem napjaiban kedves, fura észt legények piktorkodtak az ablakom alatt, és festették újból rőt vörösre a házat. Több se kellett nekem, azt mondtam, ez nekem nagyon tetszik, kipróbálnám én is magam festőként ... avagy mázolóként. No de nem úgy van az! Amint az észtek elmentek, kaphattam én is festéket a kezembe, de csakis miután lecsiszoltam a festendő lépcsőt, s korlátját. El is gondolkodtam egy "Pózolj csiszológéppel!" fészbúkfotón, de úgy döntöttem, hogy a tavalyi, balatoni "Pózolj vésőgéppel!"-hez képest nem elég menő. Így ilyen fotó nem is készült el végül, ezzel szemben a lépcső és korlát lecsiszolása és lefestése azonban igen. Gyönyörűséges lett, kortárs - mivel, hogy csupán egy színnel dolgoztam - de rendkívül kifejező. Azt fejezi ki, hogy "Vigyázz, lépcső ill. bejárat következik!", és olyan fantasztikus harmóniában van a ház falának hasonló színével, fantasztikusan reflektál rá. Kész művészeti tanulmány! Ez olyan szép!!!