Nem hiszem, hogy olyan összefüggő folyamot tudnának képezni csapongó gondolataim, hogy élvezhető, ámbár minden mély tartalom nélkül való olvasmányt kreálhassak, de azért megpróbálkozom a lehetetlennel. Elsősorban be kell számolnom nyelvbéli fejlődésemről, és annak vakfoltjairól. Ugyanis, míg otthon voltam sikeresen letettem a finn középfokú nyelvvizsgát - Hurrá és éljenzés!!! Virágokat az öltözőbe, ha kérhetem! - így viszont most van alkalmam igazán gyakorolni, amit tanultam. Időnként igazán jól megy.

Az oviban az óvónénik teljesen le vannak nyűgözve, hogy milyen jól tudnak velem beszélni, és, hogy nagyon szuper, hogy Budapesten is volt kedvem tovább folytatni. Andor édesanyja pedig ma bókot csinált nekem (most épp Jókait olvasok, azt hiszem ez mindent megmagyaráz a választott kifejezéseimet illetően), miszerint akcentus nélkül beszélek, ami lássuk be hatalmas kompliment.

A monarchián belüli beszélgetéseket is már teljesen értem, tőlem aztán jöhet finnül is németül is, de lehet, hogy én magyarul fogok reá válaszolni.Egyébként Atillával való kommunikáció, azt hiszem a nagy bajban lenne, ha nem értenék valamennyire finnül. Ország világra szóló színpadi jeleneteket képes rendezni, ha nem képes véghez vinni az akaratát. Óriási színművész egy igazi "drama king". Persze bonviván is tud lenni, ahogyan a nagy szemeivel felnéz az emberre,és puszit küld neki. Vagy mikor megtudja, hogy a kedvence lesz ebédre és majd kiugrik a bőréből, és kiabál, hogy "Köszönöm!!!". Én mindig magyarul beszélek vele, és egyre többet válaszol nekem hasonlóképp. Sőt a minap rajzoltam neki ''A" betűt és természetesen számokat - rajong a számokért, ha nem valami reál tudós lesz, akkor a lottó számokat fogja húzni egész életében - szóval rajzoltam neki, és amikor észrevette, akkor egyszer csak azt mondta: "Mária! Ez nagyon szép!" Zabálni való kis szívtipró, a lelkem. A múltkor kaptam tőle egy hatalmas buszjegyet, amit nekem rajzolt. Sokat játsszuk azt, hogy buszozunk, vagy vonatozunk - ilyenkor railjet-tel megyünk egyébként. És szoktunk bingózni is. Ki gondolta volna? (Bár nála az a szabály, hogy az összes számot, ami a táblákon van ki kell húzni.)

Tehát élvezzük egymás társaságát. A múlt pénteken konkrétan közölte, hogy reméli, hogy másnap este 7-ig ott leszek. Mikor kiderült, hogy csak 4-ig, arra az volt a felelet, hogy jó, de akkor ugye vasárnap jövök!

Nyelvi hiányosságaim közé tartozik azonban, hogy a boltokban a zöldségespultnál néha azt hiszem, hogy nekem szólnak, amikor valaki a bogyókat keresi. (Értsd: marja = bogyó) Valamint a legutóbb szó volt arról, hogy miket kéne készítenem ebédre. Tekee ranskalaiset! (ranskalainen = francia, francia ember; ranskalaiset a többesszám) Süssek franciákat! Én csak néztem először, hogy mit vétettek a szerencsétlen franciák, hogy meg kell őket sütni? És hogy lehet, hogy újra teret hódított a kannibalizmus itt északon? Valószínűleg annyira meg lehettem döbbenve, hogy rákérdeztek mi a bajom, mire kiderült, hogy így nevezik a sült krumplit errefelé. Úgyhogy egyszer csinálok majd francia szalma pityókát!

Sehogyan sem tudom ide szőni, de az utazások élménye azért még helyet követel magának. Mert amikor szép idő van, akkor óriás hernyókat kerülgetek "hegyi" ösvényeket átszelő bicikliutakon egy csodálatos kontrás biciklivel. Néha orromba szívom a tenger melletti sós levegőt, és hallgatom a fogaskerekek ciripelését, és közben indok nélkül énekelni vagy verseket mondani szoktam fennhangon magyarul, ilyenkor a legtöbbször NAGYON boldognak érzem magam. Kicsit őrültnek néznek, de nem zavar, "Hülyék vagyunk, de jól esik!" jeligére.

Buszozni Atillával szeretek, mert ketten olyan érdekfeszítő csevejeket szoktunk lebonyolítani, hogy az egész busz minket hallgat, csak ránk figyel. Pedig egy szót se értenek abból amit hablatyolunk. Talán ezért vagyunk akkora szenzáció. A metrón meg mindig olvasni szoktam. Legutóbb a Beszterce ostromát, nagyon tetszett, többször hangosan kuncogni is mertem. Na ezért is megbámulják az embert, de hát hadd nézzenek, hátha nekik meg ez okoz örömet! Hátha?