Nem sok, még annyi sem történt a napokban, mivel mégsem mentem Turkuba, ellenben rengeteget főztem. Így aztán, már szinte semmi nem fér a fagyasztóba, mert tele van: lecsó, bolognai szósz, zöldségkrémleves, krumplipörkölt (alias paprikás krumpli), sült csirke húsos szalonnába csavarva mustáros töltelékkel. Ezek példának okáért, csak úgy mondom, hogy legalább 5 kiló kajáról van szó. Szinte mindent elpakoltam, mert itt az étkezés nem a kellemes családi összejövetelek része, hanem inkább büntetésként van jelen, így aztán nem sokat ettünk, inkább ilyen befőzés jellege volt a dolgoknak. Csak azt sajnálom, hogy nem meggylekvár lett belőle...

Testnevelés:

A másik, amiről meg kell emlékeznem, az a gyerekek testi-lelki fejlesztése. Mert én  a világot felfelé fejlesztém én valamivel. Az egyik kisfiút most tanítgatom sétálni, már tudunk menni úgy, hogy csak az egyik kezét fogom, és egyszer három és egyszer négy lépés egyedül már ment. Ennyit a tesióráról.

Beszédfejlesztés, logopédia:

Továbbra is Bélusról van szó, akivel mostanában versenyt köpködünk, és halandzsázunk, elég jól megértjük egymást. Másrészt az már most biztos, hogy nem lesz raccsolási problémája.
Atilla sem rossz, ővele már a szókincsfejlesztés folyik. Nem csak finn, német, hanem magyar szavakat is gyakorolunk, bár vele főleg a számok mennek, de ez már a következő fejezet.

Matematika, számtan:

Mert a kisfiú már megismeri a kezemről a számokat, bár csak a páratlan számokat mondja hétig, utána változik a sorrend. Szóval a magyar számok a következők: 1(edgy), 3(hámun), 5(üt), 7('ét), 10(tíííz). Németül a zwei és a vier működik, szóval egészen érdekes. Minden esetre közös kezdéssel felváltva szoktunk számolni (szóval a közteseket én mondom (2,4,6,8,9). A másik nagy eredményem, hogy a elkezdtem komolyabb szinten is tölteni belé a tudományt. Tehát a kisfiú bárhol, bármikor megválaszolja, hogy mennyi a sin²α+cos²α. Természetesen "EDDDGY".

Ének-zene:

Van közös énekünk, amit hatszázhuszonhétszer/alkalom, kell elénekelnünk, főleg a játszótéren, általában hintázás közben. Mivel, hogy ez nem más mint a Hinta, palinta. Amit a következő, nem mindennapi előadásmódban láthatják a finn, helsinki őslakosok. Vagyis egy szimpla duettről van szó, a következő szereposztásban: Kezdősoros: Mária, Befejezősoros, aki a pálmát viszi, és learatja a babérokat: Atilla

K:Hin
B:TAAA
K:Palin
B:TAAA
K:Régi Du
B:NAAA
K:Kis kato
B:NAAA
K:Ugorj a Duná
B:BAAA

K, B... kb így.

Rajz és vizuális kultúra:

Igen, rengeteget rajzolunk, és megtanítottam a lelkemnek, hogy hogyan kell szépen fogni a ceruzát, szépen csinálja és nagyon koncentrál, bár a rajzolás mellékhatásait egy picivel jobban értékeli, tehát a rajzoló időnknek több, mint kétharmadát inkább teszi ki a papír összegyűrése és az állandó kedvenc, a ceruzahegyezés. (Ennek alapelve: Egy ceruza soha nem lehet elég hegyes!!! (: )

Mindennek meg van az ideje, mondá vala egy bölcs ember. Csak a fene essen bele én jobban örülnék, ha ez a minden részekre bontva pontos időbeosztással el lenne nekem küldve csatolt fájlban, és nem nekem kéne kitalálni. Az élet határozottan könnyebb lenne, de az is biztos, hogy unalmasabb. Máma kettő lakást is a tetejétől az aljáig fényesre nyaltam, úgyhogy sürgősen üzenem a Nagy Meseírónak, hogy Hamupipőke feladatait elvégeztem, lesz szíves szólni annak a szerencsétlen hercegnek. Zabhiány, csutakolás, hogy a ló színe nem fehér és egyéb kifogások nem érdekelnek. Szóval már olyan perfekt vagyok a "Ház és lakástakarítás a kíméletlen osztrák módszerrel" témakörben, hogy két Beethoven szimfónia alatt porszívózás-felmosás-portörlés-előtteutánaelpakolás teljességét el tudom intézni. Annyira jó vagyok, hogy otthon lehet, hogy OKJ tanfolyamot is indítok a fent említett címen.

A mai rekordok közé sorolható, hogy igen tudok főzni 30 perc alatt egy rendes vendégek előtt is megállja a helyét ebédet. Utólagos köszönet a főzőmentoraimnak! (Gondolok itt Nagypapa, Nagymama, Mama, Keresztmami!)

Az ebéd és a takarítóakciók között máma többek közt hallottam a pártus herceg elmélet helyességének igazolásáról (Még jó, hogy megváltásunk szempontjából lényegtelen ez a kérdés, mert így nem álltam le vitatkozni.),  arról, hogy a finn mökkikben sok helyen (főleg Lappföldön, ott nem csak a mökkikben) pottyantós budi van, ami nem ismeretlen a számomra, de ezek több személyesek, fal nélkül! =) És meg ennyit a finn humorról:

A rezervátumban közeledik az ősz. Az indián törzsfőnök kérdezi a varázslót: 'Milyen tél lesz idén?' A válasz rögtön érkezik: 'Még nem mondták az istenek, de azért gyűjtsünk fát!' Majd a varázsló felmegy a hegyre, és felhívja a meteorológiai szolgálatot, hogy milyen tél lesz, de ott azt mondják, hogy még túl korán van megmondani, majd később próbálkozzon újra. Ez megismétlődik szeptemberben, októberben, novemberben. Válasz sosincs, csak, hogy még nem lehet megmondani, a varázsló pedig mindig csak azt tudja mondani, hogy csak gyűjtsék a fát. December elején már nagyon ideges a törzsfőnök, és emiatt a varázsló is idegesen hívja fel a központot: 'Most már tényleg mondják meg, hogy milyen tél lesz, ez nagyon fontos!!!' kiabálja a telefonba magából kikelve a varázsló. Mire a telefon túlsó végén: 'Uram nyugodjon meg, ha ennyire akarja tudni, valószínűleg kemény telünk lesz, mert az indiánok nagyon gyűjtik a fát!'

Kezdek beolvadni a közegbe, ami rémisztő. Az elmúlt héten többeket is útba kellett igazítanom, a saját országában, ami azért elég vicces, mikor tört finnel magyarázom, hogy melyik utca végén merre fordulva érheti el az úti célt. Újratervezés funkcióval alternatív javaslatokat is tudok tenni kíváncsi (már külföldi) bámészkodóknak, sőt én jobban elmagyarázom, hogy merre van a turisztinform, mint a fagylaltos, akinek a bódéjára, óriási betűkkel ez van írva:  HOP ON- HOP OFF TICKETS, ICE CREAM, SOFT ICE CREAM, TOURIST INFORMATION...  Szóval már kezdek súlyosan elfinnesedni. Veszélyes.

A hét másik hatalmas tragédiája, hogy rám bízták (csak rám) két napra, egy éjszakára a nagyobbik kisfiút. Persze tudtam, hogy egyáltalán nem lesz gond, de a szívemben motoszkált aljasan a gondolat, hogy ajjajjajaj biztos most jönnek majd az Interpol által is körözött, FBI kutatta félelmetes rablógyilkos banda, akik már hónapok óta figyelnek meg minket, és arra várnak, hogy ránk kettőnkre lecsaphassanak, és elraboljanak, kitépjék a szívünket, mind meghalunk. Természetesen nem így történt, de azért néhány hasznos tanácsot feljegyzek magamnak:

1. A játszótér a legjobb nyelvgyakorlási lehetőség. Még akkor is, ha a finn anyukák kérdésfeltevési merészségének türelmi ideje igencsak hosszú. Csupán a példa kedvéért: én mindig magyarul énekelek, beszélek, ha kell fegyelmezem a fiúcskákat. Bárhol, bármikor, a játszó téren is. A múltkor, már egy jó 30 perce ott csücsültünk, a homokozónál, sorra gyártva a finomabbnál finomabb kakkukat (értsd: süteményeket), mikor végre meg merte az egyik körülöttünk álló mama kérdezni, hogy "Mitä kieltä sä puhut hänen kanssa?", vagyis, hogy mégis milyen nyelven beszélek a kis sráccal. Válaszom után felbátorodnak, és a többi mama is beszáll a csevegésbe. "Szóval magyar, ezen gondolkoztam eddig, mert az oroszt azt felismerném." "Igen, és svéd sem lehet, mert azt tanultunk az iskolában." "És mi a neve a kisfiúnak?" "Ez magyar név? Mit jelent az Atilla, mert olyan a hangzása, mintha jelentene valamit." "Mellesleg az én fiam is három nyelvű, mert a papája holland, és angolul is beszélünk otthon." Ilyen és ehhez hasonló mondatok röpködnek jobbra balra, én meg esetlenül, de lelkesen válaszolgatok rájuk. Természetesen 87%-ban finnül...

2. Amit ma megeszik, azt ne halaszd holnapra. Az elmúlt héten rendesen evett a pici fiú, de előtte levőn viszont úgy kellett belekönyörögni minden egyes falatot. Így most, hogy elméletem beigazolódni látszik, miszerint a fiúcska addig nem eszik, míg annyira éhes nem lesz, hogy elkezdjen enni, utána viszont folyamatosan bepótol, míg Csömör grófjává nem válik. Így aztán, addig reggeliztünk ebédeltünk és vacsoráztunk, míg ő maga el nem lökte az ételt. (Hosszan ettünk mindig, hazaérve a papája meg is jegyezte, hogy úgy látszik két nap alatt is milyen jól fel tudtam hizlalni... (: )

3. A kaka mindig a 10 perces bilin ülés után felvett tiszta pelusba érkezik. Rögvest a pelenkafelvétel utáni egy percen belül. Én ennek a logikáját nem ismerem, de nagyon vicces, hogy így a peluscsere 10 perc plusz bili helyett kibővül újabb negyed órával (mosakodás...) Én nem értem, de kaksi soha nem érkezik a bilire, az egyetlen dolog, ami beletalál az a kék vagy sárga gumikacsák egyike, másika, amit rituálisan minden tisztába tételnél el kell hajítani. Ez az egyetlen amit a bilibe juttatni képes a gyermek, ezt viszont "csont nélkül"

4. Soha, hangsúlyozom SOHA semmilyen körülmények között ne aludjunk tókívó(l)kival ami gyerek üzemmódra van állítva. Mert ez a szerencsétlen szerkezet egy pók hónalj vakarására is olyan hangot hallat a füled mellett pihenő adóvevőből, mint egy hajókürt. (Én három téves riasztás után hajnali kettőkor - amikor nincsen amúgy setétség kint - adtam fel a harcot, és kapcsoltam ki ezeket a vackokat.

5. Északon júniusban a sötét órák száma csak felhős napokon elintézhető. (Akkor is csak kevés.) Próbáljunk meg hamar elaludni! Ha ez nem sikerülne, vagy valami miatt mégis felébrednénk (lásd 4. pont), akkor oldjuk meg a sötétedést: szemlefedés, függöny vagy egyszerűen csak verjük erőteljesen a fejünk a falba, míg el nem sötétül körülöttünk a világ. =)

Hát én egyelőre függöny párti vagyok, de nem mindig segít...

Csönd van, béke és nyugalom. Megsütöttem a magam dolgát ("mert mindenki a saját sorsának a pogácsa"), elintéztem a magam dolgát ("mert dolgozni csak szépen, ahogy a csillag megy az égen..."), és csönd van. Alakul az időjárás, mert a júniusi kánikula ide is elért, majdnem 14 fok van és még a nap is süt. Szinte már-már kellemetlen ez a meleg nyári időjárás, mondta Kurt egyik finn kollégája. Ezt a fajta éghajlatot én nem nevezem nyárnak, de hát én nem is vagyok finn. (ergo nekem a 80 fok a szaunában nem kevés...)

Valóban csend van, semmi skála, vagy etűd nem hangzik fel az emeletre, csak csönd van. Nagyon vicces, hogy hiányolom a rádiót, mert itt azt nem hallgatnak, pedig nálunk ez olyan alapfunkció otthon, hogy szól a Kossuth-rádió. De mondjuk vicces is lenne naphosszat Väinämöjnen hangján a híreket hallgatni, az esti híradó úgyis bőven elég. 

Ez egy rövid egy napos különkiadás volt csendfalváról. Újra visszatért a rendes kerékvágás vonás vágás vonás vágás vonás...

"Híveim az Úrban! Szeressétek az epret tejszínhab nélkül és ne legyetek hülyék!" - nem sokat olvastam Eszterházy Pétertől, de ebben a mondatában van valami, ami olyan igazi. Egy olyan tanács, amit egy életre megjegyeztem, hogy miért, és mit jelent, azt mindenki találja ki magának, nekem az idétlen helyzetekben szokott megoldás-elősegítőként hatni. A héten voltam táncházban, igen magyar táncházban. 40 éves idén a Táncház Mozgalom és ennek örömére Helsinkiben is volt táncház (élő zenével, ami szinte már luxus!!!). Én meg kicsit eltévedve (20 percet kerestem a helyet) toppantam be, úgy hogy senkit nem ismertem ott, csak a nagykövetet, akivel találkoztam néha  misén, de ő éppen akkor hagyta el a tetthelyet, mikor én megjöttem. És akkor gondoltam, hát kit érdekel, legalább táncolok egy jót, ha nem is ismerősökkel. Szóval szerettem az epret, tejszínhab nélkül is. És hogy ne legyek hülye és pallérozzam egy cseppet elkopott agyamat, a széki táncrendet egy finn sráccal roptam, akivel eleinte finnül, majd angolul beszélgettem, életem legkimerítőbb tánca volt azt hiszem, mert ennyire még SOHA nem kellett koncentrálnom arra, hogy mit mondok és hova lépek egyszerre. De megoldottam, most lehet tapsolni.

A tejszínhab, amúgy érdekes kérdés, múltkor egy egész bödönnel volt a hűtőszekrényben. Igazából már majdnem lejárt a szavatossági ideje, szóval azt gondolták így áll el a legjobban (ne kérdezd miért, én sem tettem.) Délután hazajött Kurt, és miután meghallgatta, hogy milyen volt a napunk addig a kisfiúval, csak egyet kérdezett. Kész vagyok e egy kis áldozatra? Vagyis eszünk e fagyit? Én meg mondtam, hogy persze, naná, de hogyhogy most, se vasárnap, se ünnepnap nincs, akkor, hogyhogy? A válasz nagyon tetszett: Nem azért mert szép nap van, nem azért mert jókedvünk van, hanem mert brutális mennyiségű tejszínhab van itthon, amit meg KELL enni. Ilyen jellegű mártírkodásra engem igen hamar meg lehet nyerni, így történt, hogy aznap csupa önfeláldozásból egy hatalmas tányér fagylaltos tejszínhabot ettem.

Ha már fagyi el kell mesélnem, hogy a közelmúltban meglátogatott a félig érett húgocskám, akivel rengeteg mindent csináltunk, voltunk fenn a Helsinkiben lévő olimpiai stadion tornyában (idén amúgy is olimpiai esztendő van, ezt meg kell ünnepelni valahogy), körbejártuk a várost, kihajóztunk a soha nem használt erőd szigetre (Suomenlinna), és hogy- hogy nem Tallinnba is eljutottunk. Ami igazán gyönyörű óvárossal bír, benne templomok tömkelege, szegény húgocskám meg is sínylette a művészettörténész vénámat. Minden esetre, mikor már csak bóklásztunk csupa cél nélkül, gondoltuk, az tiszta hülyeség, és szerezzünk célt magunknak. Ez is hamar meg lett: menjünk és fagyizzunk, de rendesen fagyizóból, tölcsérrel, ahogyan kell. És célunkat nem értük el, mert egy darab cukrászdát találtunk, ahol nem hogy fagyit, de még jeges kávét sem árultak. Mindeközben a nagy melegben mégis hűsölni akartunk, így elmentünk a kiabálós étteremhez, és ittunk egy bödön mézsört. Így esett, hogy ez nekünk (fagyi nélkül is) jól esett.

Na nem azt mondom, hogy változatlan, de sok dolog nem történt az elmúlt időben. A kis hercegek nőnek, és végre nem betegek, szeretik, ha megtömik a bendőjüket valami finomsággal (bírják a főztömet, ami igazán jólesik), tanítom őket a magyar hülyeségeimre, és érdekes módon erre is vevők, ami szintén megnyugtató. Parancsolgatnak nekem és én ugrálok is nekik mint a katonatiszt (kicsit papucs vagyok mi?), na de én vagyok az egyetlen, aki tudja mi az a háom (igen tanulunk magyarul tízig számolni, és már egészen jól megy), és értem az olyan kódokat, mint a díítáj (Griesbrei). Mellesleg a rendkívül pedáns, majdnem két éves kisfiú tegnap még a mosogatógépet is segített kirámolni, az összes rendrakás-takarítás rajongó osztrák nagymamája boldog lehet. 

Ja egy izgalmas esemény is volt a közelmúltban. Nevezetten a Vappu. Ez otthon a munka ünnepe névre hallgató esemény, itt elvileg a diákok ünnepe, én inkább azt mondanám finnekmegőrülnekisznakéspiknikeznekhatörikhaszakad ünnep. Ilyenkor a Finnországban érettségizők kapnak egy matrózsapkát, amit aztán megőriznek, és mindenki ebben a sapkában jár ezen a napon(a 92 éves öreg bácsika is és a frissen érettségizettek is). Aztán április 30-án - fogalmam sincs milyen indíttatásból - megmossák a kikötő melletti szökőkút nőalakját (négy fóka között egy pucér néni, a gyengébbek kedvéért), ettől nagyon boldoggá és nagyon szomjassá válnak, így aztán isznak, sőt vedelnek, de legalább jólesik nekik. Majd másnap vert haduk csonthalmain, Helsinki egyik legnagyobb parkjába kimennek és ott idillien piknikeznek egyet. Idén szerencséjük volt, mert jó idő volt, majdnem 15 fok, de mesélték kedves vendéglátóim, hogy azon kívül, hogy ilyenkor lehet a legtöbb részeget számolni az utcákon, de a finnek ezt a pikniket semmi esetben nem hagyják ki, még akkor sem, ha esik, vagy szakad az eső, avagy a hó. No comment.

 Vagyis tavasz van végre. Már nyílnak a völgyben a kerti virágok. Sokat kellett rá várni, mert mikor húsvét után visszatértem, még nem átallott a finn kevättalvinak, vagyis a tavasztélnek havazni. Nem egészen értettem, hogy április közepén mégis csak hogyan veszi ehhez a bátorságot, majd eszméltem, hogy igaz én itt idegen vagyok, így aztán nem szóltam egy szót sem, csak vártam. Ennek következtében a melegség (máma 13 fok volt) május előestéire érkezett meg.

Én meg közben készültem fogadni eme szépséges időt, méghozzá azzal, hogy életem legszebb operaélményében részesülhettem,. Egyrészt azért mert Debussy zseniális zeneszerző, másrészt viszont mert a rendezés, a színpadi technika, a karmester (akit van szerencsém személyesen is ismerni), a zenekar, az énekesek, egyszóval minden zseniális volt. A néző-hallgató egyszerre egy mágikus világan találta magát, ahonnan három óra hosszat nem tudott szabadulni.  Operáról jut eszembe, aki azt hiszi, hogy az esti programok a lenyugvó napnál kezdődnek, tájékoztatásul közlöm, hogy itt fél tizenegykor is még szürkület van (erős sötét már a keleti égbolt, de nyugatról még mindig fényes sziluett alkotó a helyzet), nekem ez nagyon vicces, furcsa élmény. Elvesztem az időérzékem.

A finn tanulás végstádiumába is eljutottam közben, már csak a vizsga van hátra a második kurzusból, kicsit izgulok, de még van két napom egy csomó szó és nyelvtani anyag átnézésére és emlékezetembe vésésére, a szótáramban nincs olyan, hogy lehetetlen, bár lehet, hogy a szótár hiányos... =)

És még egy szót az itteni fitt és sportos életemről: a reggeli futások igazán üdítőek, bár azért az vicces, hogy az első két alkalommal még a talpon maradásért kellett küzdenem. Na nem azért mert nem bírtam, hanem, mert a pályám helyenként még jeges. Ez szerencsére már megoldódott, most már csak hó és sár képezik az átugrandó gátakat. Amúgy az élet remek. Ez pedig egy unalmas bejegyzés, ez van. Bocs.

Ja és a két helyes megfejtő (Gratulálok, remekül használjátok a google-fordítót!) jutalma nem marad el, csak eléggé lassan viszem haza. Talán ősszel megkapjátok. Na jó nyár végén. =)

Olvad a hó, tavasz akar lenni. Szól a dal és szépen szól. Március végére ide északra is eljutott ez a vágy, és kezd olvadni a tenger, a hó, a tengernyi hó. Ami persze nem jelenti azt, hogy havat hozó felhők nem jönnek, mert dehogyisnem... mindig erre csámborog egy kettő, csak nem maradnak olyan sokáig. Azért még a fehér foltok vannak többen a földön, de ilyen locspocs időben jól használhatom az új szerzeményem a kumpisaappaat-ot. (igen ez a gyönyörű szó a gumicsizma megnevezésére használ)

Na de ezen a szép napon az időjárás jelentés után térjünk a tárgyra:

Nyt menen yliopistoon, koska minulla on suomen kurssi (2A). Kurssi on hyvä, opettaja myös. Kursilla minä opiskelen suomea. Se on mielenkiintoinen kieli, ei ole helppo, mutta minä pidän opiskelemiesesta. Kursilla ovat monta opiskelijat. Minulla on ystävätär. Hän on kotoisin Lattviasta. Hänen nimi on Laima. Kun kurssi loppuu, menen Laiman kanssa Rautatieasemalle. Tuolla on metroasema myös. Tulen metrolla kotiin. Kotona laitan ruokaa, sitten syön tätä. Ja luen vähän kirjaa. (luen nyt saksalaista kirjaa) Sitten menen bussilla Atillalle. Atilla on kiltti poika. Minä menen Atillan kanssa Aaposta (se on päiväkoti) kotiin. Atillan perhe asuu Tammisalossa, kauniissa talossa. Kotona me syömme ja leikimme. Kun Atillan äiti tule kotiin, minä menen Myllypuroon myös kotiin. (Se oli minun päivä, se oli minun helppo päivä.)

Terveisiä Unkariin! Menen sunnuntaina huomenna unkarilaiseen kotiin!!!

moi-moi

A helyes megfejtőknek gratulálok, az első helyes megfejtés (bárhonnan) jutalomban részesül! =) 

of Nokia

És igen, megvan. A legújabb széria egy csodálatos darabja, nem is egy, hanem egy pár. Gyönyörű, kék, igazi, eredeti Nokia. Jól bírja a Lumi-t, vagyis a havat. Jajj annyira örülök, hogy az enyém lehet egy ezek közül, a vadonat új, szépséges gumicsizmák közül egy. Mert van, és mindazoknak akik nem tudták, figyelmükbe ajánlom a NokiaN csizmákat, amivel a világhíres cég karrierje kezdődött.

of language

Mert az ember lánya ugye hozza haza az óvodából a gyermeket nap nap után. Együtt sétálnak, a csöppke bámul ki a kocsiból, én meg, hogy ne unatkozzon szegény, az útszéli látványosságokra hívom fel a figyelmét. Nézd/Katso autó, busz, bicikli, miaúú (alias macska). De a legtöbbet mégiscsak kutyákat látunk. Főleg zsebkutyákat (ez a finnek második számú hobbija a sport után, és elfér a lakásban). A beszéd a következő szokott lenni:
"Katso (Nézd!) koira (kutya) = vauvau! Atilla!!! Vauvau!" Vagyis mutatom a gyereknek, hogy észrevegye a kutyát.
De ugye ezekkel az ebekkel mindig van kísérő is, akit sétáltatnak, a morcos finnek, akik már jó előre felöltöztették kutyaőméltóságát valami feltűnően pink vagy drapp kockás lepedőbe. Ők azonban mindig furán néznek a mondatom után. Ma sikerült rádöbbennem, mert ők ezt értik:
"Katso koira (Nézd kutya!) Vauva Atilla, vauva. (Ez itt egy baba=kisgyerek, Atilla, egy kisgyerek.) Tehát ők nem úgy látják, hogy a gyereknek mutatom a kutyát, hanem, hogy a kutyának mutatom be a gyereket. És még csodálkozom, hogy "idiotti"-nak néznek =)

of traveling

Akad, mikor olyan sűrű a nap, hogy a vásárlásra alig jut idő, egyik gyerektől rohanok a másikhoz, és természetesen azt a buszt választom, amelyikkel a leghamarabb érek az óvodához. Így is mindig én viszem el utolsóként. Szó mi szó, éppen rohanok a buszhoz, sikerül is felpattannom, még hely is van (bár ez itt egyáltalán nem megy csodaszámba). Ülök szép csöndesen, egyszer csak rámköszön egy nő. Húha... már láttam őt valahol, de hol, nem emlékszem a nevére, és arra sem, hogy honnan kéne ismernem. Sebaj, kedvesen elkezdi a beszélgetést: "Mész Atillához?" mindezt persze angolul, ami nekem very badly, de annál inkább fluently megy. =) "Igen megyek, éppen hozom őt el az oviból." mire ő furcsán megdöbbenve "Ezzel a busszal a legjobb menni az ovihoz?" én pedig teljes őszinteséggel válaszolom "Nem, egyáltalán nem." És ezen ő olyan hangosan és szívből jövően elkezdett kacagni, hogy az egész busz már már hangosan azon kezdett gondolkodni, hogy vajon mit is mondhattam neki. (Ez ment a leghamarabb, de nem ez a legkényelmesebb, legközelebb vivő busz. Márpedig a finnek olyanok mint az elektronok, mindig a legalacsonyabb energiafokozaton mozognak.) Szóval a lényeg: MEGNEVETTETTEM EGY FINNT!

of study

Amikor egy bangladesi srácnak, a már fent említett szépséges angol nyelvtudásommal magyarázom a finn nyelvtant. No comment...

of weather

A hőmérő higanyszála 0° C körül mozog, a tenger olvadozik, már kevesebben mernek mászkálni rajta. A hó hol olvad, és tavasz akar lenni, hol meg nekiáll esni, mert még úgy érzi nem volt elég belőle. A szél fú, de még nem zöld fű, csak ahol hó állott, most kőhalom. Legalább is kavics. Mert ugye a hó sózása bizonyos mínusz fokok alatt már mit sem ér, így kavicsokat szórnak az útra (na meg azért is hogy hazataláljanak). Ezek most a nagy olvadás során előbújnak és vizes kőtengerré változnak. Legalább annyira csúszik minta mellette lévő vizes jég. Mókás közlekedni, még jó hogy van gurulós járókeretem többnyire (értsd: mire nem jó a babakocsi...).

...van még sok gyerek, és van ott jég meg hó, és szánkózni lehet...

Hát igen, mert ugye amikor felhő nem jár fenn az égen, és hétágra süt a nap, olyankor az embernek kedve szottyan lesétálni a strandra, és ott sétálni egyet a (fagyott) vízen. Mert ugye már egy ideje mínuszok vannak, volt némi felmelegedés, így mostanság nappal -10 és -5 fok között mozog a hőmérséklet benn a városközpontban. Így aztán, ahol én tanyázom, és a gyerekekre vigyázok, ott mindig egy 7-8 fokkal hidegebb van. Így ma fogtam magam, és nagy bátran lesétáltam a strandra.

Már a séta eleve egy kihívás volt, mert, egy nap a múlt héten az időjárás bájos havas esővel lepett meg minket, minek következményeként a hideg kellemesen vastag jégpáncélt alkotott a járdára. Ami egyrészt baromira csúszna, még akkor is ha látnád, hogy hová lépsz, de ez sajnos nincsen így, mert ugye annyira süt a nap, hogy a hó és a jég azt játssza, hogy csillogó gyémántnak öltözött farsangon. Így a szikrázó fény kiégeti a retinádat, egyben könnyeket csal a szemedbe, és te csak imádkozhatsz azért, hogy semmidet ne törd össze, míg leérsz a strandra. (Ami amúgy tök közel van, nincs 500 méter.)

De sikeresen lejutottam, és tényleg "van még sok gyerek, és szánkózni lehet", legalábbis ilyenkor télen. Én is kisétáltam a kikötőbe, ahol nyáron normálisan a hajók csilingelnek a hullámokon, de most nem. Most én mászkáltam azokon a nevezetes, de befagyott hullámokon. A legjobb, át lehet sétálni a szemben lévő strandra, ami most is működik. Mert a finnek lékfürdőznek. Vagyis kimennek, levetkőznek, csobbannak, megtörölköznek és visszaöltöznek. Csak úgy mondom, hogy ez nem szauna utáni csobbanás, hanem csak úgy hideg vízben fürdés. Brrrrr...

Ezt nem próbálom ki. De a séta nagyon szuper volt. =)

Az egy dolog, hogy ma szökőnap van, egy másik, hogy Rossini Joachim ma született 220 esztendeje. Na de az, hogy létezik az a hagyomány, hogy ezen a napon a lányok kérhetik meg a fiúk kezét, házasság céljából az már mindennek a teteje. Pedig ez itten hagyomány. Hogy az íreknél hogy van azt nem tudom, de ezúton is üzenem a drága húgomnak, hogy kérdezze meg Luisszt! Szóval a lényeg: tényleg szokás itt női részről menyegzői ajánlatot tenni, és a kikosarazás pedig úgy történik, hogy a férfi egy szoknyát vásárol a hölgynek. Ezzel fejezvén ki nemszeretetét. Szép gesztus nem?

Karkauspäivä azt jelenti szökőnap, de ez nem jelenti azt, hogy én máma elszöktem volna a munka elől, sőt. Ma extrém hosszú nap volt, egy kis finn nyelvleckével fűszerezve, meg egy öreg nénikével, aki sehogy sem akarta megérteni, hogy nem értem azt amit mond nekem, folyton csak azt hajtogatta, hogy de biztos értem, mert olyan jól beszélek finnül. (a világ nincs ki négy sarokra, de azért én ezt bóknak veszem)

Viccesek ezek a bónusznapok négyévente.=)

Máma vala Kalevala nap. Ez a finn kultúra napja, és aki nem tudja mi az a Kalevala, Vejnemöjnen, Sampo ... az nézzen utána ha akar, mert én itt nem fogok a részletekbe bocsátkozni. Csak gondoltam érdemes tudni, hogy nekik ma van a kultúramegőrzés nap. 

Ebből a kultúrnapból amúgy nem sokat érzékeltünk és láttunk, mivel olyan fergeteges hóvihar volt egész nap, hogy csak lefelé néztem a kapucnimon keresztül. A vizes hónál csak egy rosszabb van az el nem takarított, frissen esett 25 cm. Négyszer annyi idő volt eljutni a buszmegállóba, na de odaértünk. 

Száműzetésem szép napjai amúgy igen vidáman telnek múlnak. A kisfiú élvezi, hogy reggel is eggyel több emberből áll a közönség, akinek parádézhat és/vagy parancsolgathat. És igen szeretett középső öcsémnek teljes mértékben igazat adok a "Herr gnädige Baron" megszólítás tökéletesen megállja a helyét. Igen találó, sőt. Elsütöttem, nagyra értékelték. 

A parkettázás alatt újabb operalátogatáson voltam, megint Puccini volt a tétel, megint egy olyan darab, amiről még csak nem is hallottam. La fanciulla del West. Ez szó szerint egy westernopera. Soha nem gondoltam, hogy ilyesmi egyáltalán létezik, de létezik. Olyan mint egy lassú western, de operához képest igen cselekménydús. Van benne árulás rabló szerencsejáték (főleg póker) whisky cigaretta aranyláz Mexikó Ramerrez (majdnem P. Ramirez BANG!!!) akasztás nő (összesen 1 db, meg a szolgálólánya) aranybánya scheriffo. Szóval minden ami egy jó westernhez kell. A zene nagyon gyönyörű, szépséges, Puccini értette a dolgát. A díszlet, a jelmezek nagyon jók voltak (életemben nem láttam még ennyi fura-vicces kalpagot és fejfedőt egy darabban). A rendezés is tetszett, semmi különös de azért jó. Vártam, hogy lesz majd valami nagy morális dráma a végén, de ez elmaradt, annyi volt, hogy a nő szerelmét, aki majdnem kirabolta de mégsem, végül a nő kérésére a maradék 28 férfiszereplő mégsem akasztja fel. Elmennek Kaliforniából ketten, Itt a vége fuss el véle. Én az elején nagyon nevettem, mert a cowboykalap és az áriák együtt eleinte igen bizarr hatást nyújtottak, de 25 perc után megszoktam. (A maradék 3 órát már teljesen operahangulatban néztem végig.)

Szóval csak hogy tudjátok, ilyen is van. Aki nem hiszi járjon utána.

Valami porbléma akadt, így a mondataim némi bővüléssel mostan jönnek.

Sok érdekes kérdés felvetődik errefelé, hogy vajon miért hagy valaki a semmi közepén egy buszparkolóban egy üres babakocsit, hogy miért nincs vizes-hóban-kis-kerekű-babakocsitoló-buszelérő verseny, hogy vajon mi értelme van a bölcsész diploma utáni sóvárgásnak, ha szobafestő mázolóként már simán elhelyezkedhetnék, hogy mennyi idő összeszedni és megcsinálni egy málnás sajttortát, és hogy van e porszívózási rekord, és ha igen, akkor hogyan mérik és ki a csúcstartó?

Szóval biztos a falmosó vegyszer furcsa erős illatának a mellékhatása, hogy ilyen és hasonló gondolatok jutnak eszembe. Na de a felső szint felújításához nagyban hozzájárultam, és igen nagyon szép csilivili, hiperfehér, már már steril szobák lesznek, ha kész lesznek. Na majd meglássuk.

Na de a múltkor azon kaptam magam, hogy ülök az ablaknál, a kandalló előtt a karosszékben, lábam a zsámolyon. Az ablakon kitekintve mindent sűrű hó fed, csendes és nyugodt minden, az ablak alatt egy babakocsiban édesdeden alszik egy kis csöppség. Én bent kezemben horgolótűvel, gombolyag a lábam mellett, macska pedig kicsit arrébb dorombol a sarokban. Szóval ami igaz, ültem az ablaknál, egy sima konyhai széken, a lábam egy másik ilyenen, kandalló van, de tüzet még nem láttam benne, és köztünk volt még egy szekrény, egy kanapé, szóval vagy öt méter. Sűrű hó van, meg sűrű hóesés is, a gyerek nem is látszik a babakocsiban, annyira be van takarva. A horgolótű igaz, de macska hál' Istennek nincs bent. (Milyen durva nehezítés lenne már takarítás szempontjából.) Ez az egyik, amitől már nagymamának éreztem magam. Utána ezt erősítette, hogy nekem már simán megy, hogy egyszerre főzzek és vigyázzak a gyerekre, míg a szülők dolgoznak, sőt akár kiteregetek, és kipakolom a mosogatógépet is, és a gyerek eközben csak egyszer kap hisztirohamot - mert nem engedtem kivinni a konyhából az edényeket (mert ez szabály). De ez is csak 2 percig tart. És a legnagyobb elégtétel, hogy utána amit főztem, azt nemcsak hogy megeszi, hanem repetázik is belőle.Olyan jó érzés, de már szinte mami vagyok.

Most amúgy lazaság van, mert hiihtoloma (síszünet) van, ezért sokkal többet kell itthon tevékenykedni, mert parkettafelújítás van. A sífutó élményeimet lassan szépen mindenkinek elmondtam. A lényeg, kipróbáltam a finnek nemzeti  sportját. Autodidakta tanulmányokat folytattam, és még folytatok. A TV-ből tanultam meg sífutni, ezt a finnek is - már akik láttak - észrevették, és jót mulattak rajta. Hahahaha tudom, hogy kell mimikát varázsolni az arcukra!!!!

Aki először ad életjelet magáról, az exkluzív összefoglalót kap a hiihtämän fogalmáról, az ezzel összefüggő csetlésről és a finnek tipikus arcairól.

Aki nem hiszi járjon utána. Most drasztikus információmegvonáson töröm a fejem!!! És ezt nyugodtan vehetitek fenyegetésnek!!!

Hát igen szeles időkben ez is megtörténhet, főleg, ha -18°C-ot mérnek odakünn. De a nyuszik - mosollyal vagy mosoly nélkül - azért szépen összemászkálják reggelre a kertet. Kicsike lábnyomaik aranyos mintákat rajzolnak a hóba. Én viszont ilyenkor kicsit fázni szoktam. A gyermeket ma otthonról is és az oviból is én vittem el, először nagy hisztivel, másodszor nagy öleléssel fogadott. És mind a kétszer az öltözés még hátra volt. Ami itt télen művészet. Mármint a gyerekek felöltöztetése. Mert ugye alapból van rajtuk pelus meg body meg harisnyanadrág illetve egy benti papucs. 0. lépésként Papucs menee pois. (A papucs angolosan távozik.) És elkezdődik a tortúra.

Felveszünk egy termonadrágot meg még egy kötött zoknit, erre jön rá a kötött kezeslábas és aztán egy símaszk. Erre egy meleg cipzáros temofelső és egy kötött kesztyű, amire egy vastagabb bélelt kesztyű következik. Ha mindez megvan, akkor jön a bélelt kötött sapka és maga a sihisuhi kezeslábas, na meg a meleg cipő. Így mindenestül a gyereket betesszük a hálózsákkal kibélelt babkocsiba, ahova esetleg még némi takarót és/vagy állatbundát teszünk melegítés gyanánt. Majd indulhatunk is. Na a procedúra leírása (és előtte végiggondolása) úgy 5 percemet vette igénybe. Ez a gyakorlatban minimum háromszor ennyi időbe telik, ha az öltöztetendő alanyunk jó hangulatnak örvend. (Örvendezzünk mi is!! =) ) A folyamat a nyúládozások, hiszti jelenléte és a drákói szigor hiánya okán jócskán megnövekedhet. Így a reggeli elindulás, mikor is otthonról indulunk 20-25 percbe telik, míg az óvodából röpke negyed óra után távozhatunk.

És akkor kint pedig arcul csap bennünket az időjárás. Reggel a gyermek sír a kocsiban, én meg, hogy a könnyek ne buggyanjanak ki, és fagyjanak rá az arcára, mindenféle idióta pofával, énekkel, mosolygással próbálom szórakoztatni, míg száguldunk a zeneovi, alias muskari felé. Az arcom mosoly közben fagy meg, míg menet közben a babkocsit tolva próbálom felvenni a kesztyűmet több - kevesebb sikerrel.

Utána bemegyek az egyetemre, ahol egy ember van bent, megpróbálom megtudni mi volt legutóbb amikor hiányoztam, mert a tanárnő nem méltatott válaszra, pedig gyönyörűséges finn-angol emilkét rittyentettem neki, melyben még legendás szorgalmamról is tanúságot tettem. Szóval az illető - aki ott volt, ült a padban - sem volt ott pénteken. Ő is írt szépséges angol.finn koprodukciós levelet, de ő sem kapott választ. Így aztán arra vártunk, hogy jöjjön a tanárnő. Jött is majd kérdésünkre azt nyilatkozta, hogy nem szeret ezekre a levelekre válaszolni, így nem is fog, inkább diákok cseréljünk egymás közt elérhetőséget, ilyen esetekre. Így az előbb említett - mint kiderült lett - kismamával gyorsan számot, címet cseréltünk, és egy nagyon vidám órát töltöttünk együtt, mivel egyikünk se tudta a mai páros feladatok egy részét megcsinálni, mert az alapja a házi feladat volt. És együtt voltunk párban =)

Ezután hazavittem az oviból a kisfiút, ahol egy újabb vicces látvány fogadott. Egy autó félig az árokban a ház előtt (a hó miatt nem látszott az árok), mellette két nő és a fiúcska mamája próbálnak megoldást találni a részben hóba merült jármű kimozdítására. Jó lett volna egy fénykép, ahogy három nő  tol egy fekete VW-t a hóból, a negyedik az autóban ül, mellettük másfél méterre pedig egy kisfiú a babakocsiból panaszosan sírja: "äitiiiii, äitiiiii" (ejtsd: ejtíííííííí, ejtíííííííí). Úgy 10 percig próbálkoztunk, utána a férfiak (szomszédok, mindenki) még egy másfél óráig, mire hívtak autómentőt =)

Vicces nap volt ez, sokat nevettem magamban, mert a vidám mosoly már reggel az arcomra fagyott.

Beteg vagyok, nem mehetek a gyerekekhez, kötelező pihenőkúrán vagyok, túl sok időm van. Így aztán neki fogok látni mesélni. Teljesen értelmetlen dolgokról is, mivel, nem nagyon voltam kint az utóbbi két napban, többek között azért is, mert ma reggel 8-kor -27°C volt a hőmérséklet, ami 10 órára -23°-ra csökkent, azóta stagnál. Csinos kis papír zsebkendő halom gyűlik a jobb kezemnél, az ablakom teljesen jégvirágos, át nem látsz ezen a csillogó virágmezőn, és ha kinyitom szellőzetetésre, akkor a minimum 40° különbség kint és bent között nyári hortobágyi reakciókat - azaz vibráló levegőt - idéz elő, és melengeti szívemet.

Na de addig is elmesélem, hogy itt mi történik a világban, mert az egy dolog, hogy hideg van. Egy másik, hogy ma van a Presidenttivaali második fordulója. Ma kiderül, hogy nagyon liberális, vagy nem olyan nagyon liberális lesz Finnország új elnöke. Szegény finnek, eléggé nemzetközi, liberális társadalomban élnek. Nem egészen tudom, hova rakni őket. Szerintem fontos lenne, hogy némi konzervatív irányvonalak is legyenek az országuk irányításában. Az egyik jelölt például, akire szavazni lehet a finn társadalomnak egy igazán kicsi, néhány ezrelékének érdekeit képviseli azzal, hogy férfi létére a férfiakat szereti, de ő a zöld liberális párt jelöltje, így egész sokan szeretnék, hogy ő legyen. Bár valószínűleg nem ő lesz, és én nekem nem biztos, hogy finn belpolitikával kellene foglalkoznom, de ők is foglalatoskodnak, a mi, magyar belpolitikánkkal, és, hát nem vagyok elragadtatva attól, amilyen képet a televízió vagy az írásbeli sajtó - egy cseppet egyoldalúan - kis hazánkról fest. Véleményem szerint a liberális javaslatok is lehetnek jók, de csak javaslatokkal nem megyünk semmire. Szükség van tényekre, értékekre, amiket az ember mindig elfogad. Na ennyit a választásról és politikáról.

Nagy szerencsémre nem csak komolykodni szoktam =), az én szeretett öcsikém meg pláne nem. Petya ezúton is ezer köszönet a vidám délelőttért, amikor is újra felfedeztem, hogy mekkora hülyeségekre lehet bukkanni az interneten. Aki nem tudja mi az a Darwin-díj (keserű humor) vagy Ignobel-díj (teljesen idiótáknak teljesen felesleges dolgok fel/kitalálásáért járó teljesen felesleges díj), szóval aki ezeket nem ismeri, de kedve van némi kuncogáshoz, annak egy kis ízelítő:

"Ignobel-díj 2007
Kategória: Nyelvészet 
Díjazottak: Juan Manuel Toro, Josep B. Trobalon, Nuria Sebastian-Galles 
A díj indoklása: Annak megállapításáért, hogy a patkányok képtelenek különbséget tenni a visszafelé beszélt holland és a visszafelé beszélt japán nyelv között."

És ha újra nekilátok a kinti világ felfedezésének, hatványozottan kevesebb zsebkendővel, akkor írok újra =)