Hát igen szeles időkben ez is megtörténhet, főleg, ha -18°C-ot mérnek odakünn. De a nyuszik - mosollyal vagy mosoly nélkül - azért szépen összemászkálják reggelre a kertet. Kicsike lábnyomaik aranyos mintákat rajzolnak a hóba. Én viszont ilyenkor kicsit fázni szoktam. A gyermeket ma otthonról is és az oviból is én vittem el, először nagy hisztivel, másodszor nagy öleléssel fogadott. És mind a kétszer az öltözés még hátra volt. Ami itt télen művészet. Mármint a gyerekek felöltöztetése. Mert ugye alapból van rajtuk pelus meg body meg harisnyanadrág illetve egy benti papucs. 0. lépésként Papucs menee pois. (A papucs angolosan távozik.) És elkezdődik a tortúra.

Felveszünk egy termonadrágot meg még egy kötött zoknit, erre jön rá a kötött kezeslábas és aztán egy símaszk. Erre egy meleg cipzáros temofelső és egy kötött kesztyű, amire egy vastagabb bélelt kesztyű következik. Ha mindez megvan, akkor jön a bélelt kötött sapka és maga a sihisuhi kezeslábas, na meg a meleg cipő. Így mindenestül a gyereket betesszük a hálózsákkal kibélelt babkocsiba, ahova esetleg még némi takarót és/vagy állatbundát teszünk melegítés gyanánt. Majd indulhatunk is. Na a procedúra leírása (és előtte végiggondolása) úgy 5 percemet vette igénybe. Ez a gyakorlatban minimum háromszor ennyi időbe telik, ha az öltöztetendő alanyunk jó hangulatnak örvend. (Örvendezzünk mi is!! =) ) A folyamat a nyúládozások, hiszti jelenléte és a drákói szigor hiánya okán jócskán megnövekedhet. Így a reggeli elindulás, mikor is otthonról indulunk 20-25 percbe telik, míg az óvodából röpke negyed óra után távozhatunk.

És akkor kint pedig arcul csap bennünket az időjárás. Reggel a gyermek sír a kocsiban, én meg, hogy a könnyek ne buggyanjanak ki, és fagyjanak rá az arcára, mindenféle idióta pofával, énekkel, mosolygással próbálom szórakoztatni, míg száguldunk a zeneovi, alias muskari felé. Az arcom mosoly közben fagy meg, míg menet közben a babkocsit tolva próbálom felvenni a kesztyűmet több - kevesebb sikerrel.

Utána bemegyek az egyetemre, ahol egy ember van bent, megpróbálom megtudni mi volt legutóbb amikor hiányoztam, mert a tanárnő nem méltatott válaszra, pedig gyönyörűséges finn-angol emilkét rittyentettem neki, melyben még legendás szorgalmamról is tanúságot tettem. Szóval az illető - aki ott volt, ült a padban - sem volt ott pénteken. Ő is írt szépséges angol.finn koprodukciós levelet, de ő sem kapott választ. Így aztán arra vártunk, hogy jöjjön a tanárnő. Jött is majd kérdésünkre azt nyilatkozta, hogy nem szeret ezekre a levelekre válaszolni, így nem is fog, inkább diákok cseréljünk egymás közt elérhetőséget, ilyen esetekre. Így az előbb említett - mint kiderült lett - kismamával gyorsan számot, címet cseréltünk, és egy nagyon vidám órát töltöttünk együtt, mivel egyikünk se tudta a mai páros feladatok egy részét megcsinálni, mert az alapja a házi feladat volt. És együtt voltunk párban =)

Ezután hazavittem az oviból a kisfiút, ahol egy újabb vicces látvány fogadott. Egy autó félig az árokban a ház előtt (a hó miatt nem látszott az árok), mellette két nő és a fiúcska mamája próbálnak megoldást találni a részben hóba merült jármű kimozdítására. Jó lett volna egy fénykép, ahogy három nő  tol egy fekete VW-t a hóból, a negyedik az autóban ül, mellettük másfél méterre pedig egy kisfiú a babakocsiból panaszosan sírja: "äitiiiii, äitiiiii" (ejtsd: ejtíííííííí, ejtíííííííí). Úgy 10 percig próbálkoztunk, utána a férfiak (szomszédok, mindenki) még egy másfél óráig, mire hívtak autómentőt =)

Vicces nap volt ez, sokat nevettem magamban, mert a vidám mosoly már reggel az arcomra fagyott.